Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Évforduló

Ötven éve robbantották fel a Nemzeti Színházat a Blaha Lujza téren

2015. március 13. péntek

Ötven évvel ezelőtt, március 15-én robbantották fel a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületét. Az évforduló alkalmából megemlékezést tartottak pénteken este a Nemzeti Színház parkjában, a régi Nemzeti lerombolt homlokzatát idéző szobornál.

Az 1960-as évek elejére szükségessé vált az 1950-es években félbemaradt metróépítés folytatása. A talajviszonyok miatt a terveket módosítani kellett, az eredetileg a Rókus-kórház alá tervezett mélyállomást a Rákóczi út és a Nagykörút sarkára helyezték át. Pont oda, ahol a Nemzeti Színház állt.

A Blaha Lujza téri épület lebontásáról 1963-ban döntött a kormányzat, arra hivatkozva, hogy az épülő metró statikailag meggyengítette. A műszaki szakvélemény szerint az 1875-ben épült színházépület mind építészeti, mind műszaki állagában teljesen elavult volt. A metró építése miatt hat évig nem is üzemelhetett volna. A felújítást 120 millió forintra becsülték, ám az épület sajátosságai miatt csak a századforduló technikai színvonalán lehetett volna helyreállítani.

1965. január 15-én kezdték el a színházépület bontását, március 15-én volt az első robbantás, felrobbantották a színház pincéjét és tartófödémeit, április 23-án a színház utolsó falszakasza is leomlott.

A társulat 56 éven át játszott a Népszínház épületében, ahonnan átmenetileg a Nagymező utcába, a mai Thália Színház épületébe költözött. A Nemzeti Színház társulata két évvel később az átépített Magyar Színház épületében kapott helyet, amely 34 éven át viselte a Nemzeti Színház nevet egészen a jelenlegi, Duna-parti épület átadásáig.

A megemlékezésen koszorúval tisztelegtek a lerombolt épület emléke előtt, korabeli idézetek hangzottak el a bejáratnál felállított hangszóróból, az akkor már régóta tartó belső bontások utáni robantásról megemlékezők szavait idézték fel. Majd úszó mécseseket tettek a hajóorrban levő vízre, emlékezvén az egykori épület leomlására.

Fotó: nemzetiszinhaz.hu