Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Újjáéled a Magdolna negyed

12 társasház készült el

2014. február 13. csütörtök

Európai Uniós támogatás keretében több mint 4 milliárd forintot fordít a józsefvárosi önkormányzat a Magdolna negyed megújítására. Az MNP III. egyik fontos szakasza most zárult le, melynek keretében 12 társasház újult meg.

 

 

A Magdolna Negyed III. programnak négy fő eleme van, amelyek jelentősen javítják összesen 12 ezer józsefvárosi polgár életét. Az egyik a társasházak felújítása, melynek során most 12 társasház készült el a Mátyás és a Teleki téren, a Bauer Sándor, a Lujza és a Szerdahelyi utcában. Egy ház felújítása még folyamatban van, de ez is elkészül májusig. Így összesen ötszáz család otthona újul meg, 500 millió forint értékben ­– mondta Sára Botond alpolgármester.

dr. Sára Botond alpolgármester

Az érintett társasházakban újjá varázsolták a tetőket, a kéményeket, a kapualjakat, a függőfolyosókat és a homlokzatokat, sok ház szigetelést is kapott, mellyel csökken a hőveszteségük, ezáltal kevesebb lesz a rezsiköltség is. Az alpolgármester kifejezte köszönetét a társasházakban élőknek és a munkálatokban, illetve azok előkészítésében segédkező munkatársaknak az együttműködéséért, gyors és hatékony munkájukért, hogy ilyen rövid idő alatt elkészültek a házfelújítások. Áprilisban kezdődik 28 önkormányzati bérház felújítása, ami további 700 lakást érint, melyeknek felújítására 1,8 milliárd forintot fordít az önkormányzat.

 

Megújult Mátyás téri homlokzatok

 

Szépülő közterek

Az MNP III. másik eleme a közterület-felújítás, amely a városrész három fő helyszínén, a Teleki, a Kálvária és az úgynevezett FiDo téren, illetve azok környékén történik. Előreláthatólag tavasszal kezdődnek a munkálatok, melyek keretében 57 ezer négyzetméternyi közterület születik újjá. Ezekre a beruházásokra további 1 milliárd forintot biztosít a kerület.

A Kálvária tér látványterve

Megújuló köztereinkkel nem titkolt célunk, hogy a helyi közösséget erősítsük, hiszen olyan funkciókkal rendelkeznek majd, amelyek egyaránt biztosítják a zavartalan kikapcsolódást az időseknek, a fiataloknak és a családosok számára is. Új játszóterek épülnek, a FiDo tér kialakításánál pedig azt tartottuk szem előtt, hogy a józsefvárosi fiatalok kulturált körülmények között tudják eltölteni szabadidejüket – tette hozzá Sára Botond.

 

A FiDo tér közösségi épületének látványterve

 

Előtérben a családok

„Úgy gondolom, hogy nem elég, ha a városrész csak küllemében szépül meg, az itt lakókat is támogatnunk kell. Erre szolgál a program harmadik része. A fejlesztések fontos részei a szociális, társadalmi, közösségi és bűnmegelőzési programok, amelyek folyamatosan zajlanak egészen 2015 májusáig, és 600 millió forintból valósulnak meg” – mondta az alpolgármester. A fő cél, hogy javuljon a közbiztonság, a köztisztaság és az életszínvonal a kerületben. Sára Botond megemlítette a foglalkoztatás-élénkítő, a fiatalok és az idősek képzésére szolgáló programokat, de kiemelten fontosnak tartja az önkormányzat a családok támogatását is – itt elsősorban nem az anyagi hozzájárulás (bár az is fontos!), hanem a családok egyben tartása a cél. A közbiztonság javítása érdekében indította az önkormányzat és a VIII. kerületi rendőrkapitányság a Szomszédsági Rendőrprogramot, melynek keretében a helyi rendőrök az utcákon feladatot végezve elbeszélgetnek az itt élőkkel, meghallgatják, problémáikat, megkérdezik, miben tudnak segíteni. Már láthatóan javult a kapcsolat a helyi polgárok és a rendőrök között, ami növeli a rendőrségbe vetett bizalmat, elősegíti a bűnmegelőzést, és a bűnüldözésben is hasznos lehet.

Állásbőrze a Kesztyűgyárban

 

Fellendül a helyi gazdaság

A helyi gazdaság élénkítése a negyedik eleme az MNP III.-nak, melynek keretében állásbörzéket és képzéseket tartanak, hiszen fontos a kerületi munkahelyteremtés támogatása. A képzések már az általános iskolások számára is elérhetők, de munkanélküliek számára is megteremtjük a lehetőséget, hogy szakképesítést szerezzenek, illetve nyelvet is lehet tanulni, ha valaki úgy érzi, ezzel növeli a munkához jutási esélyeit. Sára Botond büszkén említette, hogy a Magdolna Negyed Program első, második és harmadik üteme is elismerést kapott az Európai Uniótól, mint egy olyan komplex városrehabilitációs beruházás, amely nem csak a köztereket és házakat újítja fel, hanem teljes körűen javítja a családok életkörülményeit.

A programhoz kapcsolódó dokumentumok, felhívások

Magdolna Negyed Program III., Teljes Akcióterületi Terv - 1. Kötet

Magdolna Negyed Program III., Teljes Akcióterületi Terv - 2. Kötet

Magdolna Negyed Program III., Teljes Akcióterületi Terv - 3/a. Kötet

Magdolna Negyed Program III., Teljes Akcióterületi Terv - 3/b. Kötet

Magdolna Negyed Program III., Teljes Akcióterületi Terv - 4. Kötet

Magdolna Negyed Program III., Kommunikációs (cselekvési) Terv

Magdolna Negyed Program III., Támogatási Szerződés

Projektgazda Józsefvárosi Önkormányzat Szervezeti ábra

Magdolna Negyed Program III., Teljes Akcióterületi Terv - Összefoglaló

Pályázati felhívás

Pályázati felhívás és dokumentáció Családmegtartó Motivációs Csomag Biztosítása

Pályázati felhívás és dokumentáció Közösségi Akciók

Pályázati felhívás és dokumentáció Szociális Lakhatási Technikai Segítségnyújtás

Pályázati felhívás és dokumentációs Sport, szabadidő, egyéb lakossági programok

Kiegészítés a Szociális Lakhatási Technikai Segítségnyújtás pályázati kiíráshoz

Ajánlattételi felhívás „Pszichológiai tanácsadás” tárgyú, közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárásban

Ajánlattételi felhívás Tanácsadás megváltozott munkaképességű munkanélküliek számára

MNP-III-PA/01/3 - Pályázati felhívás

MNP-III-PA/01/3 - Pályázati útmutató

MNP-III-PA/01/3 - Jelentkezési lap

MNP-III-PA/01/3 - Szerződéstervezet

MNP-III-PA/01/3 - Beszámoló sablon

MNP-III-PA/01/3 - Kommunikáció

MNP-III-PA/01/3 - Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

MNP-III-PA/02/1 - Pályázati felhívás

MNP-III-PA/02/1 - Pályázati útmutató

MNP-III-PA/02/1 - Jelentkezési lap

MNP-III-PA/02/1 - Szerződéstervezet

MNP-III-PA/02/1 - Beszámoló sablon

MNP-III-PA/02/1 - Kommunikáció

MNP-III-PA/02/1 - Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

MNP-III-PA/03/3 - Pályázati felhívás

MNP-III-PA/03/3 - Pályázati útmutató

MNP-III-PA/03/3 - Jelentkezési lap

MNP-III-PA/03/3 - Szerződéstervezet

MNP-III-PA/03/3 - Beszámoló sablon

MNP-III-PA/03/3 - Kommunikáció

MNP-III-PA/03/3 - Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

MNP-III-PA/06/3 - Pályázati felhívás

MNP-III-PA/06/3 - Pályázati útmutató

MNP-III-PA/06/3 - Jelentkezési lap

MNP-III-PA/06/3 - Szerződéstervezet

MNP-III-PA/06/3 - Beszámoló sablon

MNP-III-PA/06/3 - Kommunikáció

MNP-III-PA/06/3 - Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

MNP-III-PA/06/3 - 8. sz. melléklet

MNP-III-PA/06/3 - 7. sz. melléklet

Pályázati kiegészítés

Ajánlattételi felhívás a JCsGyK Álláskereső és Tréning Klub projekt Álláskereső Teadélután lebonyolításához kapcsolódó feladatok ellátására

Pályázati felhívás nonprofit szervezeteknek

Pályázati felhívás

A Fiumei út és a Dobozi utca közötti terület - 'FiDo tér' - megújítása

Kálvária tér komplex megújítása

Ajánlattételi felhívás MNP III. program keretében Rovarirtás tárgyúk beszerzési eljárásban

Árajánlatkérés a MNP III: KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0001 projekt tájékoztatási táblák készítése tárgyú beszerzési eljárásban

Bérházak projektmegvalósító szervezeteinek felelősei és elérhetőségük. 2014. július

Kérdőív MNP III.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Közösségi Akciók

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Jelentkezési lap

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

A „MINI PROJEKT” KOMMUNIKÁCIÓJA

Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Bűnmegelőzési Akciók

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Jelentkezési lap

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

A „MINI PROJEKT” KOMMUNIKÁCIÓJA

Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sport, szabadidő, egyéb lakossági programok

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Jelentkezési lap

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TERVEZET

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

A „MINI PROJEKT” KOMMUNIKÁCIÓJA

Pénzügyi elszámolás részletes szabályai

Pályázati felhívás nonprofit szervezeteknek

Bérlői kisokos

01_PA_01_palyazatifelhivas_hirdetmeny_0417

02_PA_01_palyazati_utmutato_0417

2_sz_melleklet_Uj_MKK_utmutato_150416

03_PA_01_jelentkezesi_lap_0417

04_PA_01_szerzodestervezet_0417

05_PA_01_beszamolo_sablon_0417

06_PA_01_kommunikacio_0417

07_PA_01_Penzugyi_elszamolas_ reszletes_szabalyai_0417

01_PA_02_palyazatifelhivas_hirdetmeny_0417

02_PA_02_palyazati_utmutato_0417

2_sz_melleklet_Uj_MKK_utmutato_150416

03_PA_02_jelentkezesi_lap_0417

04_PA_02_szerzodestervezet_0417

06_PA_02_kommunikacio_0417

07_PA_02_Penzugyi_elszamolas_ reszletes_szabalyai

01_PA_03_palyazatifelhivas_hirdetmeny_0417

02_PA_03_palyazati_utmutato_0417

03_PA_03_jelentkezesi_lap_0417

05_PA_03_beszamolo_sablon_0417

06_PA_03_kommunikacio_0417

07_PA_03_Penzugyi_elszamolas_ reszletes_szabalyai_0417