Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

A lakosság véleményére volt kíváncsi az önkormányzat

Megindult az Orczy Negyed Program előkészítése

2016. július 18. hétfõ

„Milyen legyen az Orczy negyed?” címmel családias hangulatú rendezvényt tartott a Józsefvárosi Önkormányzat pénteken a Kálvária téren. A kerület vezetése pályázatot nyújt be 2 milliárd forint uniós támogatás elnyerése érdekében, amelyet a városrész rehabilitációjára kíván fordítani. Az önkormányzatnak ehhez egy projekt-előkészítő tanulmányt is el kell készítenie, amelyhez a lakosság véleményét is kikérték.

A Kálvária téren megjelent kerületi lakosokat Sára Botond alpolgármester köszöntötte. „A képviselő-testület májusban döntött arról, hogy elindul egy európai uniós pályázaton az Orczy negyed fejlesztésének érdekében. A pályázat előkészítése elkezdődött. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a sikeres és eredményes városrehabilitációhoz elengedhetetlen az ott élő közösségek megerősítése. Ennek a mai eseménynek az a célja, hogy az Orczy negyedben élő közösségeket összefogjuk és bevonjuk a pályázati előkészítő munkába” – hangsúlyozta az alpolgármester.

 

Sára Botond hozzátette: a pályázaton belül – amelyen sikeres elbírálás esetén 2 milliárd forint támogatás nyerhető el – szociális, társadalmi, bűnmegelőzési és gazdaságélénkítési programokra lehet pályázni, az összeg több mint 70 százalékát ilyen célokra lehet felhasználni. Az önkormányzat arra készül, hogy három nagy programelemet alakít ki pályázatában: az egyik a lakhatással kapcsolatos, emellett lesz egy foglalkoztatási-gazdaságélénkítési, valamint egy bűnmegelőzési-közterületi programrész is.

„Szeretnénk, hogy a lakosok javaslataikat, észrevételeiket már a pályázat előkészítése során is megtegyék, hogy minden itt élő ember magáénak érezhesse a programot. Fontos ez azért is, mert együtt nagyobb eséllyel nyújthatunk be egy valóban sikeres pályázatot” – szögezte le Sára Botond.

Fontos az itt élők véleménye

Veres Lajos harminc éve él az Orczy negyedben található Kőris utcában és kíváncsian látogatott ki a Kálvária téri rendezvényre. „Fontosnak tartanám a házak felújítását és az utcák rendbetételét. A Magdolna negyed is gyönyörűen megújult, bízom benne, hogy legalább annyira szép lesz az Orczy negyed is” – fejtette ki a hetvenes éveiben járó férfi.

Szabó Sándor a Visi Imre utcából érkezett a programra. „Évről évre látványosan fejlődik Józsefváros, ha csak a közterekre gondolok, jó érzés esténként kijönni a házból sétálni. Abban reménykedem, hogy az önkormányzat nyerni fog ezen a pályázaton és az én lakókörnyezetem is megszépül” – emelte ki Szabó Sándor.

 

A rendezvényen három fontos szempont alapján mondhatták el véleményüket a józsefvárosiak az Orczy negyed fejlesztéséről: a lakhatási, a foglalkoztatási illetve a közterület-közbiztonsági témakörben. A Kálvária téren a negyed önkormányzati képviselői, Guzs Gyula és Kaiser József is várták a városrész lakóinak javaslatait. A szervezők játékos programokkal is készültek: amíg a szülők a szakemberekkel konzultáltak, addig a gyermekek kipróbálhatták az ugrálóvárat, az óriás sakkot és sok más játékot.

Az Orczy negyed következik

A sikeres Magdolna Negyed Programot követően Józsefváros önkormányzata kiemelt feladatának tekinti a sok elemében hasonló adottságú Orczy negyed rehabilitációját is. Mintegy kétmilliárd forintos pályázati forrásból valósulhat meg az a szociális városrehabilitációs program, amely a városrész hosszú távú fejlesztésének első lépése lehet. A társadalmi, foglalkoztatási és bűnmegelőzési programok mellett a pályázat kiemelt figyelmet fordít a lakhatási problémák megoldására. Augusztus végén a képviselő-testület dönt a pályázati anyagról és annak tartalmáról, amit szeptemberben kell benyújtani és az év végén bírálják el. Nyertes pályázat esetén a megvalósítási időszak 2020-ig tart majd. Sára Botond alpolgármester korábban a lapunknak adott interjúban hangsúlyozta: a jövőbeli tervek között szerepel egy integrált városrehabilitációs program is, amelynek keretében újabb közterek és épületek újulhatnak meg. Emellett a Ludovika-beruházás is nagy hatással van a környék fejlődésére.