Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Egészségügyi fejlesztések Józsefvárosban

A biztonság nemcsak köz, de egészségbiztonságot is jelent

2018. június 18. hétfõ

Az elmúlt három évben Józsefváros önkormányzata 3 milliárd forintot fordított a kerületben élők egészségbiztonságára: az Auróra utcai szakrendelő, azaz Szent Kozma Egészségügyi Központ teljes megújítása, eszközeinek modernizálása mellett folyamatosan halad a kerületi háziorvosi rendelők rekonstrukciója. Növeli a helyiek egészségbiztonságát a szeptemberben megnyílt mentőállomás és a lakosok részére rendszeresen szervezett szűrőszombatok is. A további fejlesztésekről, egészségügyi beruházásokról Sára Botond alpolgármester beszélt lapunknak.

„Józsefvárosban nagy hangsúlyt fektetünk az itt élők biztonságára, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember jól érezze magát ott, ahol él: és ez nem csupán köz-, de egészségbiztonságot is jelent. Az elmúlt három évben több mint 3 milliárd forintot fordítottunk erre, aminek az egyik mérföldköve volt az Auróra utcai szakrendelő felújítása állami és önkormányzati forrásból” – mondja Sára Botond.

Azóta eszközbeszerzések zajlottak, az intézmény például önkormányzati támogatásnak köszönhetően 2018 februárjában 120 millió forint értékben mammográfiai eszközt, ultrahang- és átvilágító röntgenkészüléket szerezhetett be.

„Folyamatosan újítjuk meg az eszközállományt, ennek érdekében a közelmúltban egy több mint 230 millió forintos támogatásra nyújtott be pályázatot az önkormányzat, 43 millió önerőt biztosítva” – mondja Sára Botond hozzátéve, hogy emellett az elmúlt két évhez hasonlóan az idei esztendőben is folytatódik a háziorvosi szakrendelők felújítása.

Sorra újulnak meg a kerületi rendelők

„Már megújult többek közt az Orczy úti, a Mikszáth téri és a Százados negyedben lévő orvosi rendelő is, míg a Gutenberg téren egy teljesen új gyermekrendelő nyílt. Hamarosan elkészül az új, Kálvária téri rendelő, és elindult a Szigony utcai rekonstrukciója is.

A Százados negyedben, a volt kenyérgyár területét beépítő fejlesztővel együttműködési megállapodást készítünk elő egy teljesen új gyermek- és felnőtt háziorvosi rendelő megnyitása érdekében” – sorolja az alpolgármester. A háziorvosi rendelők részére emellett egy-egy defibrillátort, valamint a Mikszáth téri rendelőbe egy hasi ultrahang készüléket szerzett be az önkormányzat. Sára Botond szerint a 2017-ben megnyílt mentőállomás is tovább növeli az itt élő lakosok egészségbiztonságát: hiszen minél közelebb van egy ilyen állomás a józsefvárosiakhoz, annál hamarabb jut el a rászorult a kórházba.

Szűrőszombatok a megelőzés érdekében

Egyre több helyen jelent gondot a háziorvosok számának csökkenése. A probléma megoldása érdekében az önkormányzat bevezette a háziorvosi életpályamodellt, amely egyrészt a működést támogatja – a vidékről érkező háziorvosoknak szolgálati lakást is biztosít, valamint eszközpályázatot írt ki a kerület –, és olyan természetbeni juttatásokat is igyekszik kínálni, amivel versenyképesebb tud lenni más városokhoz, kerületekhez képest.

Az ingyenes szűrőszombatokat már korábban bevezette Józsefváros önkormányzata. „Ez egy lehetőség, hogy az itt élők ingyenesen részt vehessenek szűréseken, ami megelőzés szempontjából, illetve az egyes betegségek korai szakaszában való felismeréséhez szükséges. Másfelől figyelemfelhívás is: foglalkozzunk önmagunkkal, figyeljünk a testünkre, annak változásaira. A józsefvárosiak így olyan többletszolgáltatásokhoz jutnak, amelyekre a hétköznapokban nem mindig van mód” – mondja Sára Botond.

Újabb jelentős összeg a kerületi egészségügyre

Az önkormányzat által 2017-ben az egészségügyi feladatok biztosítására és fejlesztésére fordított összeg megközelítette a 900 millió forintot, míg az idei, 2018-as évi költségvetésben erre a területre 750 millió forintot különített el. Józsefváros jó gazdálkodásának köszönhetően jelenleg további mintegy 3,3 milliárd forintos pénzmaradvány áll a kerület rendelkezésére.

A képviselő-testület döntésének köszönhetően ebből 62 millió forintot fordítanak az idei évben egészségügyre: többek között további műszerek beszerzésére és karbantartására, háziorvosi lakások felújítására, sószobák átalakítására, valamint házi orvosi rendelőkkel kapcsolatos munkálatokra.

Átfogó fejlesztések az egészségügyi intézményekben

Az Egészséges Budapest Program keretében átfogó, Budapest és Pest Megye egészségügyi ellátórendszerét érintő fejlesztés veszi kezdetét, két tucat egészségügyi intézményt érintve, az elkövetkező 8-10 évben több mint mintegy 700 milliárd forintos keretösszeggel. A kerületben a Szent Rókus Kórházat, a Heim Pál Gyermekkórházat és a Péterfy Sándor utcai Kórház és Baleseti Intézetet érintik az infrastrukturális beruházások.

Fotók: Baranyai Attila/Józsefváros újság