Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Emlékezés a Harminckettesekre

Megkoszorúzták az emlékművét

2012. október 29. hétfő

Idén is megemlékeztek a 32-es Mária Terézia Budapesti Háziezred megalakulásáról. A gyalogezredről elnevezett téren álló emlékmű koszorúzásán részt vett Homola Csaba dandártábornok, Kun Szabó István dandártábornok, Ádám Barnabás honvéd koronaőr ezredes és a Józsefvárosi Önkormányzat képviseletében Sántha Péterné alpolgármester asszony.

„Mi, jelenkori 32-esek megtiszteltetésnek érezzük, hogy tagjai lehetünk ennek a nagy múltú egységnek. A mindennapokban azon vagyunk, hogy azokból a katonai erkölcsökből és abból a forró hazaszeretetből, amik az egykori 32-eseket jellemezték, erőt merítsünk és azt példaként követve álljunk helyt a kihívások során”- mondta Ádám Barnabás honvéd koronaőr ezredes ünnepi beszédében.  

Az ünnepi megemlékezésen Rácz István tábori lelkész kérte áldását a mai katonákra és mindazokra, kik koszorút helyeztek el az emlékműnél. A Józsefvárosi Önkormányzat képviseletében Sántha Péterné hajtott főt a Harminckettesek emléke előtt.  

A 32. gyalogezred megalakulása Mária Terézia nevéhez fűződik, aki 1741-ben összehívta az Országgyűlést Pozsonyba, hogy megállítsák a Bécs és Prága felé nyomuló ellenséget. Az Országgyűlés 21600 katonát ajánlott fel a védelem megszervezésére, akikből hat új, magyar gyalogezredet szerveztek, közöttük a Forgách gyalogezredet, amely csak később, 1769-ben kapta meg a 32-es hadrendi számot. Mária Terézia halála után (1780.) az ezred toborzási székhelyét Pest- Budára és a szomszédos vármegyékbe helyezték át. Ekkor vált az ezred Pest „házi ezredévé”.  

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben