Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Az LMP javaslatára

Több biciklitároló lesz a kerületben

2013. május 08. szerda

Az LMP-s Jakabfy Tamás képviselő javaslatára Józsefváros több forgalmas pontján is kerékpártárolók segítik majd a bicikliseket.

Legalább kilenc új biciklitároló kialakítását tervezi Józsefváros Önkormányzata, többek között a hivatal épülete elé, a Harminckettesek terére, a Horváth Mihály, a Losonci és a Mikszáth Kálmán térre, a SOTE könyvtár közelébe, a Német, a Tömő valamint a Szigony utcába.

Az ellenzéki képviselő tavaly ősszel azzal a kéréssel fordult a polgármesterhez, hogy a hivatali épületekben és azok környékére telepítsen az önkormányzat kerékpártárolókat. Kocsis Máté befogadta Jakabfy Tamás javaslatát, a tervezésbe pedig mindenkit bevont az önkormányzat, aki csak érintett lehet.

A helyszínek kiválasztásánál fő szempont volt, hogy egyetlen autós parkoló se szűnjön meg, illetve a gyalogosforgalom is zavartalan maradhasson. Vagyis a szélesebb járdafelületekre és a terek jöhettek csak szóba. De megkérdezték a józsefvárosiakat is, hol használnák szívesen ezeket a tárolókat. Az eredményt összevetették a Budapesti Közlekedési Központ által indított BuBi Program (budapesti kerékpárkölcsönző állomások) Józsefvárost érintő helyszíneivel, továbbá felvették a kapcsolatot a Magyar Kerékpáros Klubbal is. Így alakultak ki a fenti helyszínek, remélhetően a kerékpárosok megelégedésére.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben