Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Újabb ifjúsági központ Józsefvárosban

2013. július 16. kedd

A H13 Diák és Vállalkozási Központ valamint a Párbeszéd Háza után hamarosan újabb ifjúsági központtal gazdagodik a Palotanegyed – tudta meg a Józsefváros Újság. A „Kárpátmedencei Református Fiatalok Háza" a Krúdy és a Horánszky utca sarkán, a 26-os számú épületben nyitja meg kapuit.

Az épület tulajdonosának, a Dunamelléki Református Egyházkerületnek nevében Varga László országgyűlési képviselő, az egyházkerület székházának és konferencia házainak főigazgatója június végén kereste meg az Önkormányzatot. A honatya azzal a kéréssel fordult a kerület vezetése felé, hogy támogassa a Józsefvárosban található épület felújítását és a Kárpátmedencei Református Fiatalok Házának megvalósulását. A lap úgy tudja: a tulajdonos újítaná fel és hasznosítaná az épületet. Kocsis Máté polgármester és a képviselő-testület örömmel tett eleget a kérésnek, mert fontosnak tartják az egyház ifjúságnevelő szerepének erősítését és támogatását.

Az említett épület az egykor „Kis Vatikánnak" is nevezett területen áll, és az elmúlt 50 év kivételével mindig valamely egyházhoz kötődő civil szervezet számára szolgált otthonul. A Horánszky – Krúdy Gyula sarkán található épület része a védetté nyilvánított Krúdy Gyula utca utcaképének. Mivel a sarokház az utca azon kevés házai közé tartozik, amelynek állapota rontja az utcaképet, annak megújítása különösen fontos.

Az ingatlan az Európa Belvárosa Program második szakaszában felújításra váró kerületrészben helyezkedik el. Az említett program keretében társasházak és közterületek újulnak meg, de nincs mód intézmények felújítására, ezért az önkormányzat örömmel támogat minden olyan kezdeményezést, mely révén a Palotanegyed intézményeinek az épületei is megszépülnek.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben