Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

„Újra itt van…”

Iskolakezdés a Molnárban

2013. szeptember 06. péntek

Szeptember 2-án reggel Józsefváros iskolái újra megteltek élettel. A Molnár Ferenc általános iskola kapuin is sorban léptek be az ünneplőbe öltözött diákok, hogy az udvaron felsorakozva köszöntsék az új tanévet, amely számos változást hozott az intézmény mindennapjaiba.

A tanévnyitó ünnepség kezdeteként a 8. osztályos tanulók az „Újra itt van a nagy csapat” kezdetű dalra bevonulva kézen fogva vezették át a még félénk, izgatott elsősöket a „tudás kapuján”, amelyet az iskolaudvaron felállított virágkapu jelképezett. Nemzeti imánk közös eléneklése után a 2.c osztály mondókákból és versekből összeállított kedves kis műsorát láthattuk, majd felcsendült az iskola kórusának hangja.

A Józsefvárosi Önkormányzat képviseletében Szilágyi Demeter, a Palotanegyed képviselője köszöntötte a jelenlévőket. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz, amivel támogathatja az iskola működését, majd arra emlékeztette a gyerekeket, hogy nem az iskolának, nem a szüleiknek, vagy a tanáraiknak tanulnak, hanem saját magukért. „ Közületek bizonyára mindenkinek vannak álmai. Azért vagytok itt, hogy ezek az álmok később valóra válhassanak”- mondta a képviselő.

Fejlesztések és változások az új tanévben

Az iskola nevében Tanosné Horváth Márta igazgatónő köszöntötte a tanévnyitó ünnepség résztvevőit. Elmondta, hogy nyáron az önkormányzat segítségével az intézmény még szebbé válhatott. Nemcsak a vizesblokkokat újították fel, de a könyvtár is tágasabbá vált, és méltó helyére került, a régi épületbe. A régi könyvtárteremből kialakítottak egy szabadidős termet, ahol többek között társasjátékokkal és sakkal tölthetik idejüket a gyermekek. Szintén a nyári szünet alatt gazdagodott az iskola a gépekkel felszerelt konditeremmel is, amelynek köszönhetően a mindennapos testnevelésórák is könnyebben lebonyolíthatóak lesznek. Az iskolavezető hozzátette, hogy nemcsak az épület újult meg, de az intézmény hétköznapjaiba is jelentős változásokat hozott ez a tanév. A mindennapos testnevelés már az 1. és 2, illetve az 5. és 6. osztályosokat is érinti, az 1. és 5. évfolyamon pedig bevezetésre került az erkölcstan, illetve a hit- és erkölcstan tantárgy is. „Óriási változás az is, hogy a mindennapjaitokat reggel nyolctól négyig itt tölthetitek velünk. Ez jó lehetőség arra, hogy változatos szakkörökön és délutáni foglalkozásokon vegyetek részt. Ráadásul így még többet segíthetünk nektek a tanulásban, könnyebbé téve a felkészülést másnapra”- mondta az igazgatónő, majd az ünnepség után Szilágyi Demeter önkormányzati képviselővel közösen meglátogatták az első osztályos tanulókat, akik ebben a tanévben 5 ezer forintos írószerutalványt kaptak a Józsefvárosi Önkormányzattól.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben