Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Vitaest az új választási rendszerről

Az átalakítást a választókerületi aránytalanságok is indokolták

2013. november 28. csütörtök

Az új választási eljárási törvényről rendezett vitaesten vett részt Gulyás Gergely fideszes és Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselő a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban. A politikusok a Prokontra egyesület által szervezett programon kizárólag a megjelent fiatalok, főként pázmányos egyetemisták, kérdéseire válaszoltak, a rendezvény teltház előtt zajlott. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: a korábbi 300 százalékos aránytalanságot az új választási rendszerben 15 százalék alá csökkentettük.

A képviselők alapvetően eltérően értékelték az új választási eljárási törvényt, lényegében csak abban értettek egyet, hogy a korábbi helyett egy új jogszabályra van szükség. Gulyás Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszer átalakítását nemcsak a képviselők számának csökkentése indokolta, hanem a választókerületi aránytalanságok, ami miatt „durván a baloldal felé lejtett a pálya”. Arról beszélt, ha ez nem lett volna így, akkor 2002-ben nem lett volna szocialista miniszterelnöke az országnak. Közölte, a korábbi 300 százalékos aránytalanságot az új rendszerben 15 százalék alá csökkentették. Molnár Zsolt szerint inkább arányos választási rendszer kialakítására lett volna szükség, szemben a kormánypártok által elfogadott, a nyertest erősítő, többségi választási rendszer irányába mutató törvénnyel.

A politikusokat a határon túli (magyarországi lakóhellyel nem rendelkező) magyarok szavazati jogáról is kérdezték. Molnár Zsolt a választójog sérelmének nevezte, hogy az érintettek szavazatai a „felét sem érik”, mint az országban élőké. Gulyás Gergely egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a felmérések szerint a határon túli magyarok 80 százaléka a mostani kormánypártokra szavazna, így a szocialisták akár gesztusként is értékelhetik ezt a helyzetet. Jelezte, így ha két szavazatuk lenne a határon túliaknak is, akkor a számítások szerint legalább öt mandátummal kevesebbre számíthatnának a szocialisták.

A fideszes politikus szerint „ma józan ésszel nagyon nehéz azt állítani”, hogy ami 2006 és 2010 között, illetve az elmúlt három és fél évben történt az országban, annak a teljesítménye összehasonlítható. „Ezért ha ez a választás ennek a két teljesítménynek az összehasonlításáról fog szólni, akkor csak a demokratikus legitimáció biztosítása érdekében kell megtartani” – fogalmazott.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben