Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A Palotanegyed mára a Belváros szerves folytatása

Európa Belvárosa Program I-II.

2012. február 01. szerda

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb városrehabilitációs programja Józsefvárosban az Európa Belvárosa Program, amely során 1600 négyzetméter sétálóutcát és mintegy 11 ezer négyzetméter csillapított forgalmú utcát alakítottak ki. A közel kétmilliárd forint összköltségű projektből négy utca újult meg, így a Gyulai Pál, a Kőfaragó, a Mária és a Horánszky utca, illetve a Gutenberg tér. Elkészült a korábban lakóépületként funkcionált Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ, a H13 is, amely inkubátorházként működik a fiatal pályakezdők és a kisvállalkozások számára. A program második ütemében az önkormányzat folytatja az első időszak közterületi fejlesztéseit, 24 társasház, több utca és tér is megújul, 622 millió forintos beruházással.

A projekt jóval több, mint egyszerű városcsinosítás. Az Európa Belvárosa Programnak köszönhetően a fizikai fejlesztések mellett párhuzamosan vált ismét Pest kulturális és tudományos központjává a Palotanegyed. Józsefváros belső városrésze egykor a polgáriasodó Pest közkedvelt kulturális negyede volt, de ma is a főváros kulturális és felsőoktatási intézményekben leggazdagabb, komoly történelmi tradíciókkal rendelkező területe.

Józsefváros önkormányzata ezeket a kivételes adottságokat szem előtt tartva tervezte meg az Európa Belvárosa Programot. 2010-ben, a program elindulásakor a kerület vezetése azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Palotanegyedet bekapcsolja a belvárosi vérkeringésbe, egyetemi városnegyeddé fejleszti, növeli idegenforgalmi vonzerejét, megvédi épített és kulturális örökségét, és ösztönzi a fiatalok vállalkozási kedvét. A fizikai megújulás alapját az az 1600 négyzetméter sétálóutca és az a mintegy 11 ezer négyzetméter csillapított forgalmú utca adta, melyet a Gyulai Pál, a Kőfaragó, a Mária és Horánszky utcában alakítottak ki, de megújult a Gutenberg tér is.

A Palotanegyed gazdasági fellendülésében a Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ, röviden a H13 játszott főszerepet. Az egykor lakóépületként funkcionált központ olyan inkubációs szolgáltatásokat nyújt a fiataloknak, melyek segítenek talpra állítani vállalkozásaikat. A történelmi negyedben napjainkban is példaértékű a kiskereskedelem szerepe. Budapesten belül itt koncentrálódik a legtöbb – több mint 3 ezer – kiskereskedelmi üzlet, melyek ma is ezreknek adnak munkahelyet. A központ mára szellemi műhellyé vált, mely befogadja az innovatív ötleteket, és ösztönzi a fiatalok vállalkozási kedvét.

A kulturális élet katalizátorai pedig azok a fesztiválok, melyek a nyár szinte minden egyes napjára biztosítottak egy kiállítás megnyitót vagy egy koncertet. A program keretében indult el a Palotanegyed Fesztivál, amelyet 2010 óta minden évben megrendez az önkormányzat. A rendezvényeket a helyi gazdasági szereplők és a civilek bevonásával szervezi meg az önkormányzat.

A program teljes költsége 1,653 milliárd forint volt, melyből uniós támogatásként több mint 900 millió forint kerül elszámolásra. A közterületek felújítása 770 millió forintba, a Horánszky 13. szám alatti új intézmény pedig 574 millió forintba került, ezek uniós támogatása közel 730 millió forint volt.

A második ütem

A Palotanegyed fejlesztése tovább folytatódik, az Európa Belvárosa Program II. üteme keretében 622 millió forintos beruházással. A 2014 őszén elindult második ütemben 24 társasház, több utca és tér újul meg. A felújítási munkák már megkezdődtek többek között a Gyulai Pál, a Somogyi Béla, a Bródy Sándor, a Kőfaragó, a Krúdy, a Szentkirályi utcában és a Lőrinc pap téren.  A közterületek megújulásának keretében pedig nemcsak az utcák burkolatát cserélik, de környezetszépítést is végeznek. A Pollack Mihály téren, a Gyulai Pál és a Bródy Sándor utcában új növényeket és utcabútorokat is kihelyeznek.  A lakóközösségeknek 364 millió forint értékben van lehetőségük kisebb-nagyobb munkák elvégzésére a társasházakon, például a külső-belső homlokzatok és udvarok felújítására.  A munkálatok költségének a felét a lakók fedezik, a másik felét pedig a Fővárosi és a Józsefvárosi Önkormányzat közösen állja.

A jövőben is számos kulturális eseményt is rendeznek majd a Palotanegyedben, és különböző közösségformáló programok indulnak, hiszen az Európa Belvárosa Programban fontos szerepe van a közösségi és kulturális programoknak is.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben