Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Útfelújítások kerületszerte

Eltűnnek a kátyúk a józsefvárosi utakról

2014. június 13. péntek

Huszonkét útszakasz aszfaltozását tervezi Józsefváros Önkormányzata a közeljövőben – mondta Sára Botond alpolgármester a Ciprus utcai kátyúzást követően. A komplex útfelújításokig a tavaly vásárolt, új technológiát alkalmazó kátyúzó gép szinte minden nap dolgozik, az önkormányzat célja, hogy addig se legyen úthiba Józsefváros utcáin.

Egy éve vásárolta Józsefváros önkormányzata a képen látható kátyúzó gépet. Az új technológiára nagy szükség van, mert sajnálatos módon rossz állapotban vannak a környező utcák – jelentette ki Sára Botond a Százados negyedben található Ciprus utca kátyúzása után. Az alpolgármester kiemelte, az eszköz beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ám a lyukak foltozása hosszú távon nem jelent megoldást.

„A Százados negyedben az elsők között az Asztalos Sándor utca Kerepesi-Salgótarjáni út közötti szakaszát fogjuk teljesen felújítani, továbbá a Tisztes utcában a Osztály-Törökbecse utca közötti szakaszt, illetve a Százados út Ciprus-Sport utca közötti szakaszát” – szögezte le Sára Botond. Az önkormányzat egyébként kerületszerte összesen huszonkét útszakasz komplex felújítását tervezi a közeljövőben, csaknem egymilliárd forint értékben. Ezt az útfelújítási koncepciót már több mint egy éve kidolgozta az önkormányzat, és erre a huszonkét útszakaszra már megvannak a végleges tervek is – tette hozzá az alpolgármester.

Már ebben az esztendőben is több út megújult: néhány hete készült el a Magdolna utca és az új Teleki téri piacot körülölelő utak, a Bauer Sándor utca aszfaltozása pedig jelenleg is zajlik. De az idei évben még biztosan elkészül a Sárkány és az Alföldi utca is. Addig is az önkormányzat azon dolgozik, hogy minden úthiba ki legyen javítva Józsefvárosban – jelentette ki Sára Botond. A tervek szerint a következő hetekben az Asztalos és a Korányi Sándor utcában fognak kátyúzni, illetve az Illés utcában, a Szentkirályi utcában és a Rezső téren.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a kátyúzó gép tavaly nyáron érkezett a tengerentúlról. Előnye, hogy gyorsabb, mint a korábban használt technika: egy 1 négyzetméteres kátyú foltozása fele annyi időbe telik. A lakosokat is kevesebb hanghatás éri, hiszen nem kell megvágni az aszfaltot, csak melegíteni. A berendezés környezetbarát is, mert nem keletkezik törmelék a munka során. Az eljárás lényege, hogy az aszfalt környezetének felmelegítésével és meleg aszfalt pótlásával az eredeti anyag kerül vissza a lyukba. Az eszközt szinte minden nap használja a Józsefvárosi Közterület-felügyelet és Városüzemeltetési Szolgálat. Ács Péter, a szolgálat vezetője a jozsefvaros.hu kérdésére válaszolva elmondta, számításaik szerint a megközelítőleg 7 millió forintos berendezés az év végére megtérül.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben