A Budapest Márka-emblémát azok a kiemelkedő termékek, szolgáltatások vagy művészeti tevékenységek használhatják, amelyek a Fővárosi Közgyűlés minősítése szerint Budapest jó hírnevét öregbítik az ország határain belül és túl. De nem kell ahhoz embléma sem, hogy Jobaházi András órásboltja előtt elhaladva megállapítsuk: itt valami értékes szolgáltatást nyújtanak. A parányi üzletből kiszorulva akár az utcán is rendszeresen sorban állnak az ügyfelek, és békésen kivárják, míg a mester mindegyiküket udvariasan és türelmesen kiszolgálja. Imádja a szakmáját. Még egy egyszerű elemcserét is körültekintően hajt végre, elvégezve pár apróbb javítást, közben gyors látleletet nyújt az óra vagy az óraszíj állapotáról, az esetleges javítások időszerűségéről is.

Persze nem ez jelenti számára a kihívást, hanem a műkincseknek tekinthető, szép antik órák. Azokat esténként javítja és restaurálja, amikor a boltját már bezárta. De nem utasít el senkit. Hozhatják neki a kvarcórákat, sőt a régi vekkereket is, amelyek a legnagyobb ráfizetést jelentik az órásszakmában. „Ezeket is meg kell valakinek csinálni” – mondja. Főleg olyasmivel foglalkozik, amit máshol nem vállalnak el. Mindent megjavít, amiben valamilyen apró szerkezet van, vagy elemmel működik. Újabban a nagypapák régi mechanikus szovjet karóráit hordják hozzá. „Ez most egy retródivat. Sokan rájöttek, hogy mennyire jó órák voltak ezek. Manapság spórolnak mindennel, műanyag alkatrészeket használnak. Sajnos még a nagyon drága órák is egyre rosszabbak lesznek. Eleve úgy készülnek, hogy a következő órát is megvegyék” – panaszolja a mester.

Nyugaton már csak a legmárkásabb órákat javítják. Olvastam valahol, hogy a lengyel, a magyar és az orosz órásokat bárhol a világon szívesen alkalmazzák. Miért? „Mert nálunk nem lehetett alkatrészeket kapni, így rá voltunk kényszerülve, hogy magunk gyártsunk alkatrészt is” – feleli a mester. Svájcban viszont megszokták, hogy kicserélnek mindent. Időközben már nálunk is megszűnt az órások képzése vagy 8-10 éve. Gyakorlati képzés nélkül, internetes tananyag alapján lehet OKJ-s vizsgát szerezni. Legfeljebb egy elemcserét tudnak ezek után végrehajtani az ügyesebbek.

35 éve Józsefvárosban

Jobaházi András az érettségit követően még kétéves ipariskolában tanulta ki a szakmát, ahol a Fővárosi Óra- és Ékszeripari Vállalat két idős, főállású szakembere volt az oktatójuk. Első munkahelye is ez a szakmailag elismert vállalat volt 1972-től. Aztán letette a mestervizsgát, és a Budapesti Műszaki Egyetemen műszaki oktatói diplomát is szerzett. 1979-től, vagyis éppen harmincöt éve dolgozik önálló kisiparosként a Baross utcában.

Abban az időben lehetetlen volt üzlethelyiséghez jutni. Mivel vagyona nem volt, a Trabantját adta el, hogy kifizesse a „lelépést” az előző órásnak, aki tönkre ment ugyanezen a helyen. A családja próbálta is lebeszélni, de ő tudta, hogy ha az ember igyekszik, akkor megtalálják a kuncsaftok. És az első nehéz év után meg is találták. Két évvel ezelőtt sikerült megnyitnia második boltját is, száz méterrel odébb, a József körúton. A saját maga által berendezett óra-ékszer-üzletre méltán büszke, különösen mert a családon belül sikerült megtalálni a szakmai utódját is. Négy évtizedes tudását, tapasztalatait három gyermeke közül a legkisebbiknek igyekszik továbbadni. Az új üzletben legtöbbször már Jobaházi Kinga áll a pult mögött, aki képzett ötvös és aranyműves, órás és ékszerész is. Ezzel újabb hiányt pótol a család. Mert ékszereket ugyan sokfelé kapni a városban, de egyedi igényre készülteket már kevésbé, a javításukról nem is beszélve.

Az órás szakma gyakorlati fortélyait Kinga a legjobb mestertől tanulja még ma is: az édesapjától. Az aranykoszorús mester legfőbb intelmét azonban minden iparosnak és kereskedőnek ajánlhatjuk. „Úgy kell dolgozni, hogy ha egyszer valaki betéved az üzletbe, akkor ne akarjon máshova menni.” Jobaházi Andrásnak ez száz százalékosan sikerült.