Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Felületes ombudsmani jelentés

Józsefváros közleményben pontosít

2014. szeptember 17. szerda

Közleményt adott ki Józsefváros Önkormányzata azzal kapcsolatban, hogy az alapvető jogok biztosa jelentésében elítélően nyilatkozott a Kék Pont Alapítvánnyal kötött szerződés felbontásáról. Dr. Székely László ombudsman szerint emiatt „sérül a kerületben élők egészséghez és egészséges környezethez fűződő alkotmányos joga”. De arra nem tér ki, hogy az alapítvány nem teljesítette a megállapodásban foglaltakat, és tűcsere helyett tűosztogatást végzett – áll a közleményben.

Az önkormányzat közleményében rámutat, hogy a jelentés nem volt körültekintő, figyelmen kívül hagyta, hogy Józsefváros önkormányzata mekkora erőfeszítéseket tesz a kábítószer-használat megelőzésére, ártalmainak csökkentésére és az általuk okozott problémák megoldására. Józsefváros vezetése sajnálatosnak tartja, hogy csak a sajtóból értesült a jelentésben foglaltakról, és annak készítői nem tájékozódtak széleskörűen a kialakult helyzetről.

Józsefvárosi Önkormányzat közleménye:

"Szomorúan vettük tudomásul, hogy az alapvető jogok biztosának a Kék Pont Alapítvány tevékenységét érintő jelentésében foglaltakról a sajtóból kellett értesülnünk. A Józsefvárosi Önkormányzatnak a jelentést nem juttatták el.

Az önkormányzat tudomásul veszi a jelentésben foglaltakat, de határozott álláspontunk, hogy a józsefvárosiak nagy többsége nem droghasználó, és nekik is vannak egészséghez és egészséges környezethez fűződő alkotmányos jogaik. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy az alapvető jogok biztosának jelentése az ő jogaikról nem szól. Az ő jogaik azáltal sérülhettek, hogy a Kék Pont Alapítvány a szerződésben vállalt feladatait nem végezte el, az elhasznált tűket nem gyűjtötte össze és tűcsere helyett szakmai munkát nélkülöző tűosztogatást folytatott.

Valótlan a jelentés azon állítása, és a sajtóban megjelent értelmezése, hogy a VIII. kerületi önkormányzat határozata nyomán szűnt volna meg a Kék Pont tevékenysége. Józsefváros Önkormányzata ilyen határozatot soha nem hozott. Pusztán a feladat hanyag ellátása miatt mondtuk fel korábbi megállapodásunkat az alapítvánnyal és új szereplőket bíztunk meg. 

Józsefváros Önkormányzata 2011-ben létrehozta a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, melyben két tucat szakmai civil szervezet és szakember vesz részt. Így a jelentés azon látszatkeltése is valótlan, amely arra utal, hogy a kerület nem tesz eleget a kábítószer-használat ártalmai csökkentésének és a megelőzés feladatának. Ezt a résztvevők nevében is visszautasítjuk.

Hangsúlyozzuk: minden törvényben előírt feladatunknak teljes mértékben eleget teszünk, biztosítjuk az alacsonyküszöbű ellátási formákat a jogszabályi előírásoknak megfelelően. Hamis tehát az a látszatkeltés, amely a Józsefvárosi Önkormányzatot törvényszegőként tűnteti fel. Senkit nem lehetetlenítettünk el alapvető jogainak gyakorlásában, azokhoz való hozzáférésében.

A jelentés felkéri a polgármestert, hogy tegyen intézkedéseket a drogszemét begyűjtésének megszervezésére. Felhívjuk a figyelmet, hogy évek óta végezzük ezt a munkát, az idei évben már az EMMI is anyagi segítséget nyújtott ehhez.

Sajnáljuk, hogy a jelentés készítői nem tájékozódtak széleskörűen a kialakult helyzetről. Ha az ombusmani hivatal előkészítő munkatársai ezt megtették volna, és alaposan körüljárják a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény, az Mötv, és a 1/2000.(I.7.) SzCsM rendelet vonatkozó passzusait, akkor nem született volna meg egy önkormányzatunkat sok ponton alaptalanul vádoló, tárgyi tévedésekre alapuló jelentés, mely Józsefvárost indokolatlanul sérti."

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben