Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Józsefvárosi sikerek pingpongban

Arany, ezüst és bronz a budapesti diákolimpián

2015. február 05. csütörtök

Két aranyat, két ezüstöt és egy bronzérmet szereztek a Németh László, a Molnár Ferenc és a Vajda iskola tanulói a Budapesti Asztalitenisz Diákolimpián. Egyéniben és csapatban is született józsefvárosi győzelem.

A Marczibányi téren, az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban rendezték a Budapesti Asztalitenisz Diákolimpia döntőjét, ahol egyéniben és kétfős csapatokban mérhették össze tudásukat a versenyzők. Trencsényi Imre, a Németh László Általános iskola tanulója az egyéni versenyben aranyérmes lett a III-IV. korcsoportban úgy, hogy a döntőben Oláh Sándornál, a Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjánál bizonyult jobbnak.

A fiúk csapatversenyében már a döntő előtt eldőlt, hogy a molnárosoké lesz a bajnoki cím, mivel mindkét egységük bekerült a fináléba. Az első helyet a Móczár Bálint – Yu Cheng Jie páros szerezte meg, legyőzve az Oláh Sándor – Kóté Tibor kettőst, így ők képviselik majd Budapestet az országos döntőben. Bronzérmes lett Deli Merse, a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola tanulója az I-II. korcsoportban.