Programok

Eseménynaptár

Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

KERESÉS

Józsefváros 240

240 éves Józsefváros

Nemzeti örökségünk színhelyei

Kerületünk 1777-ben Mária Terézia fia, a későbbi II. József, valamint Szent József után a Józsefváros nevet kapta. A 240 éves városrészünk a XVIII. és a XX. század első fele között ugrásszerű fejlődésen ment keresztül. Olyan országos közintézmények találtak itt otthonra, mint a Magyar Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Lovarda, vagy éppen az Uránia Nemzeti Filmszínház. Egy ideig Józsefvárosban ülésezett az Országgyűlés, és itt állt a Nemzeti Színház épülete is. A nemzeti emlékhellyé vált Fiumei úti Sírkert pedig hazánk nagyjainak nyújt végső nyughelyet.

Józsefváros 240 éves

Érdekes történetek, útközben

Az idén 240 éves Józsefváros tiszteletére rendezett számos ünnepi program mellett a kerületet érintő egyes tömegközlekedési járműveken és egyes megállókban november 20-tól érdekes történetek, információk hallhatók kerületünkről. Így például józsefvárosi épületekről, köztük a Nemzeti Múzeumról, az egykoron itt álló Nemzeti Színházról, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárról, valamint az ’56-os eseményekről, A Pál utcai fiúkról, a Százados Úti Művésztelepről, a Füvészkertről és az egykoron itt élt hírességekről.

Születésnapi rendezvénysorozat szépkorúaknak

Operett-slágerek a józsefvárosi idősklubokban

Józsefváros 240. születésnapja alkalmából az Önkormányzat az időskorúak nappali ellátását biztosító intézményekben zenés szórakoztató délutánt szervezett. Az ünnepi hangulatú rendezvények magas színvonalát a Turay Ida Színház társulatának tagjai garantálták. Az események mindegyikén jelen volt Sántha Péterné alpolgármester, aki röviden ismertette Józsefváros történetét.

Újra a kerületben a rappelő páros

Születésnapi Animal Cannibals-koncert

A népszerű rapperek, Qka MC és RicsiPí, azaz az Animal Cannibals a kerület 240. születésnapja alkalmából ismét Józsefvárosba látogattak és koncertet adtak a Horváth Mihály téren november 15-én.

„Minden magyar felelős minden magyarért”

Ünnepélyes állampolgársági eskütétel a Polgármesteri Hivatalban

Huszonnyolc honfitársunk tett állampolgársági esküt és vette át honosítási okiratát Sántha Péternétől, Józsefváros alpolgármesterétől november 14-én a Polgármesteri Hivatalban. Az eskütétel végén a megjelentek egy pohár pezsgővel is koccintottak Józsefváros 240. születésnapja alkalmából.

Józsefváros múltja és jelene

Születésnapi ülést tartott a Helytörténeti Tanács

Ünnepi üléssel emlékezett meg a Józsefvárosi Helytörténeti Tanács városrészünk 240. születésnapjáról november 13-án a Polgármesteri Hivatal dísztermében. A Sántha Péterné alpolgármester szervezésében és moderálásával lezajlott eseményen a téma kutatói: szakemberek és lokálpatrióták vezették be a hallgatóságot kerületünk gazdag művészettörténeti, kulturális és történelmi örökségébe.

Koncert a Nemzeti Múzeumban

A MÁV Szimfonikus Zenekar köszöntötte Józsefvárost

Sokan ellátogattak november 11-én a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol a méltán világhírű MÁV Szimfonikus Zenekar adott ünnepi koncertet Józsefváros 240. születésnapja alkalmából. Az ünnepi eseményen Sántha Péterné alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket.

Szombat délelőtti szórakoztató vásárlás

Ünnepi cigánymuzsika az Új Teleki téri Piacon

A magyar cigánymuzsika bölcsője Józsefváros, innen indultak útnak a muzsikusok és szereztek világhírnevet zenéjükkel. Józsefváros 240. születésnapja alkalmából kiváló cigánymuzsikusok adtak koncertet a megújult Teleki téri piacon.

Értékes nyeremények

Születésnapi kvízjáték Józsefvárosról

Józsefváros idén ünnepli 240. születésnapját. Az önkormányzat az évforduló alkalmából kvízjátékot indít. A helyes választ adók közül november 27-ig hetente két játékost sorsolnak ki, akik értékes ajándéktárggyal gazdagodnak.

A legjobb 30 képből kiállítás nyílt

Díjazták a születésnapi fotópályázat alkotásait

Józsefváros 240. évfordulójának alkalmából pályázatot írt ki a Józsefvárosi Galéria. A születésnapi fotópályázat legjobb harminc alkotását kiállították, melynek november 9-i megnyitóján díjazták az első három helyezettet, és két különdíjas is született. Az eseményen köszöntőt mondott Sára Botond alpolgármester.

A jövőt együtt írjuk

Bródy-ősz harmadszor a Palotanegyedben

Kétnapos rendezvénnyel csatlakozott a Civilek a Palotanegyedért Egyesület a kerület 240. születésnapját ünneplő programsorozathoz. A H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban tartott pénteki nyitóünnepségen Szilágyi Demeter, a városrész önkormányzati képviselője mondott köszöntőt. A Bródy-ősz szombati napján pedig helytörténeti sétákkal, zenei programokkal és látványos fényfestéssel várták az érdeklődőket a Palotanegyed több helyszínén.

240 éves kerületünk

Kocsis Máté: Józsefváros története kötelez, öröksége páratlan

Jeles évfordulót ünnepel Józsefváros: 240 éve, 1777. november 7-én Mária Terézia a korábban Pacsirtamezőként ismert városrészt fiáról, a későbbi II. Józsefről nevezte el. Kerületünk többhetes rendezvénysorozattal emlékezik 240 éves történetének kiemelkedő eseményeire. A november 7-ei ünnepélyes megnyitón Tarlós István főpolgármester hangsúlyozta: Józsefváros vezetésének elkötelezett munkája révén a kerület évről évre egyre lendületesebben fejlődik. Kocsis Máté polgármester ünnepi beszédében kiemelte: Józsefváros olyan nagyszerű hely, amiért tenni nem hiábavaló, újabb és újabb kihívások elé állít, de a sikerélményekben sem szűkmarkú.

Kávéházi hangulat, slágerekkel

Ünnepi előadás a Turay Színházban

A Józsefváros 240. évfordulójára összeállított programsorozat részeként premier előtti előadást láthattak az érdeklődők szombaton este a Kálvária téri Turay Ida Színházban. A két világháború között játszódó, a kor hangulatát slágerekkel megidéző Kávéház a vén fiákerhez című darab előtt Darvasi Ilona, a színház alapító igazgatója és Sára Botond alpolgármester köszöntötte a nézőket.

Varázsfuvolácska az Erkel Színházban

Születésnapi színielőadás józsefvárosi gyerekeknek

Józsefváros 240. születésnapja alkalmából az önkormányzat egy meglepetés-előadással kedveskedett a kerületi nagycsoportos óvodásoknak és alsó tagozatosoknak november 7-én. Közel 1200 gyermek nézhette meg közösen Aczél András Varázsfuvolácska című darabját az Erkel Színházban. Az előadást Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere is megtekintette.

Közterületi fotókiállítás

Józsefváros múltja és jelene képekben

A születésnapi rendezvénysorozat idején Józsefváros több pontján kiállított fényképválogatások mutatják be, hogyan változott az adott közterület az évek során.

Pacsirtamezőtől Józsefvárosig - Külvárostól a belvárosig

Józsefváros 240 éves

Nagyot változott városrészünk 1777 óta, mikor a pesti magisztrátus döntése alapján Mária Terézia fia, a későbbi II. József, azaz a kalapos király, valamint Szent József után a Józsefváros nevet kapta. A kis külvárosi, néhány majorságból álló, agrár jellegű településkezdeményből egy modern európai főváros jelentős kerülete lett – kulturális, politikai és egyetemi központ, a magyar történelem sorsfordító eseményeinek színhelye. Volt kiemelt fejlesztések és építkezések büszke helyszíne, csakúgy mint perifériára szorított, épp csak tengődő, leromló zárványa Budapestnek. Ám napjainkra – a kétezres években elindult, és azóta is folyó városrehabilitációs programoknak köszönhetően – Józsefváros lassan éledezni kezd Csipkerózsika álmából és a szürke, golyó lyuggatta homlokzatok mögül újra egy lakható, múltjára büszke városrész arcvonásai rajzolódnak ki. Boldog születésnapot Józsefváros!

Születésnapi színdarab a Turayban

Kerületi lakosok tekintették meg a Janika előadást

Csaknem háromszáz józsefvárosi lakos tekinthette meg díjmentesen az önkormányzat jóvoltából a Turay Ida Színház Janika című darabját november 8-án. A Józsefváros 240. születésnapja alkalmából tartott előadáson Sára Botond alpolgármester köszöntötte a nézőközönséget.

A 240. évfordulót ünnepelték a Víg Otthonban is

Operett-előadás a jeles nap alkalmából

Józsefváros 240. születésnapját ünnepelték a Víg Otthon Idősek Klubjában november 8-án. A jeles évforduló alkalmából a résztvevők operett slágereket hallhattak a Turay Ida Színház művészeinek előadásában, az eseményt Sántha Péterné alpolgármester nyitotta meg.

A rovat további hírei