Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Egy lenyűgöző életút

Zenés beszélgetés Szinetár Miklóssal

2015. február 20. péntek

Ebben a hónapban Szinetár Miklós Kossuth- és kétszeres Jászai-díjas színházi- és filmrendező, az Operaház egykori főigazgatója volt Kovács Zalán László tubaművész beszélgetőtársa a Zene-Fere Klubban. Az izgalmas történetek és az azokat fűszerező felvételek ízelítőt adtak a vendég lenyűgöző munkásságáról.

A Magyar Televízió egykori elnökhelyettese mesélt gyermekkoráról, melynek jelentős részét a Bérkocsis utcában töltötte. Számos emlék köti Józsefvároshoz, hiszen itt nőtt fel, itt járt iskolába és 12 évesen itt lett először szerelmes, a gyermekkori románc azonban a második világháború és az 1944-es események miatt szomorú véget ért. Már gimnazistaként írt egy színdarabot, amelyet el is vitt a tőlük néhány saroknyira lévő Nemzeti Színházba az akkori igazgatónak, Major Tamásnak, aki a darabot „tejfelesnek” nevezte, és a rendezői szakot javasolta az ifjú Szinetár Miklósnak. Így vette kezdetét az a pálya, melyen jelentős sikereket ért el.

Megtudhattuk, hogy a diploma megszerzése után rögtön tanársegéd lett, majd a professzor hirtelen halála miatt néhány hónap múlva már neki kellett tovább vinnie az osztályt, melynek tagjainál csupán néhány évvel volt idősebb. Beszélt arról is, hogy már tizenkilenc évesen az Operaházban volt ösztöndíjas, ahol segédrendezőként szerzett tapasztalatokat, de mentora azt mondta neki a negyedik év végén, hogy minél előbb legyen főrendező, mert igazán tehetséges, segédrendezőnek azonban egyáltalán nem jó. Így került az akkoriban fénykorát élő Operett Színházhoz, ahol többek között Honti Hanna, Rátonyi Róbert és Latabár Kálmán is a társulat tagja volt. Itt 1953-ban rögtön rendezővé, majd főrendezővé nevezték ki, 1993-1996 között pedig ő volt az intézmény igazgatója. Számos tapasztalattal, elismeréssel és sikerrel a tarsolyában végül ismét visszatért a Magyar Állami Operaházba, melynek 1996-2001 és 2002-2005 között főigazgatója volt.

A 83 évesen is aktív rendező felidézte a Magyar Televíziónál töltött éveket is. Mint mondta, az Operaház – melynek 2000 óta örökös tagja – olyan neki, mintha az édesanyja lenne, hiszen innen indult útjára, a televízió pedig a gyermeke, melynek megszületésénél jelen volt és közreműködött. 1962-1971 között főrendezőként, majd művészeti vezetőként, 1979-1986 között pedig elnök-helyettesként. Az ott töltött évtizedek alatt számtalan tévéjáték és sorozat – köztük a Fekete város és a Rózsa Sándor – született meg, és létrehozták az MTV zenés színházát is, melyben összesen 50, kifejezetten televíziós bemutatásra szánt előadás készült el. Az érdekes történeteket egy-egy Szinetár Miklós által rendezett színdarab, opera és tévéfilm részlet lejátszása tett még árnyaltabbá, színesebbé. Legközelebb március 12-én 15 órától lehetünk részesei hasonlóan izgalmas, zenével tarkított beszélgetésnek, amikor Budai Ilona Magyar Örökség-díjas népdalénekes lesz Kovács Zalán László beszélgetőtársa a Józsefvárosi Galériában. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben