Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

„Köszönet mindenért…”

Domján Edit és Kaló Flórián viharos házassága

2015. március 06. péntek

A Turay Ida Színház legújabb bemutatója a híres színésznő Domján Edit karrierjének azon hosszabb részét mutatja be, amikor életét színész férjével, Kaló Flóriánnal osztotta meg. A kezdetben nélkülözéssel és számkivetettséggel terhelt házasság nehézségei és szépségei, örömei és csalódásai bontakoznak ki előttünk.

Két nagyszerű színész játszik két nagyszerű színészt. Igazi kihívás, amikor egy színésznek a színpadon színészt kell alakítania, bár ez esetben talán annyi a „könnyebbség”, hogy az embereket kell bemutatniuk, akik lejönnek a színpadról. Germán Lívia és Bozsó Péter parádésan hozza a két ismert színész, Domján Edit és Kaló Flórián emberi oldalát. A két annyira különböző embert, akik mégis tizenöt évig kitartottak egymás mellett. A Topolcsányi Laura által írt, és Árkosi Árpád rendezte darabban bepillantást kaphatunk az együtt töltött évek legfontosabb pillanataiba, végigkövethetjük a végül saját magát is elemésztő tűzzel égő színésznő, és a kimért úriember viszonyát.

Feltárul előttünk, hogy miért tartott ki Domján Edit a férje (és Szeged) mellett akkor is, amikor őt már a fővárosi színházak is tárt karokkal várták, hogyan élték meg azt a büntetést, melyet az akkori hatalom megtorlásként a férfira kiszabott (nevezetesen, hogy az ’56-ban elmondott versekért távol tartották Budapesttől), s végül hogyan viselte a férj – immáron a fővárosi - színházi karrierjük különböző ívelését. Ne várjanak happy endet, az élet nem úgy hozta, de a katarzis nem marad el!

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben