Az önzetlen segítség iskolapéldája

Józsefvárosban táboroztak az árvízkárosult gyerekek

2010. július 14. 16:29

Kerületi összefogásnak köszönhetően, felejthetetlen napokat tölthettek Budapesten a Felsőzsolcáról és Edelényből érkező gyerekek. Az országban egyedülálló kezdeményezés a Práter Iskolából indult, ahol a tanárok szabadságuk idején szervezték meg az árvíz sújtotta tanulók budapesti táborozását.

A jelentős hagyományokkal bíró iskola, a vakáció alatt mások üdülésére, az ország bajba jutott felének megsegítésére gondolt. „Felejthetetlen napokat töltöttek a fővárosban a borsodi gyerekek, szinte minden szépet megmutattunk nekik.”  - tájékoztatta a tábor sikeréről szerkesztőségünket Sinapis-Vermes Klára igazgató-helyettes. A széles körű összefogásnak köszönhetően bőséges program várta a fiatalokat. Az ötlet Kalbantner György pedagógia-magyar szakos tanár részéről indult, melyhez pár nap alatt számos intézmény és helyi vállalkozó csatlakozott.

Így lett megoldott a gyermekek étkeztetése, a MÁV-nak köszönhetően a 90%-os utazási kedvezmény, míg többek között egy józsefvárosi mozi, budapesti strand, valamint egy élményfürdő, sőt egy szabadtéri, Duna-parti  szórakozóhely is megannyi ingyen belépővel színesítette a kicsik ittlétét. A jótékonysági akcióhoz elsők között Józsefváros polgármestere is csatlakozott, keretéből 100.000 forintot felajánlva. A tábor sikeréhez a tárgyi segítségen túl kellett a pedagógusok szabadideje, hiszen az árvíz sújtotta területről érkező gyerekeket a fővárosban ők kalauzolták, majd aludtak velük az iskola tornatermében.

Az ötnapi élelmet a kerületben is üzletet működtető országos üzletláncok adták, amiből a táborban a szendvicseket a gyermekek maguk készítették. Akadt olyan kerületi vállalkozó, aki gyümölcslevet, mások zöldségeket ajánlottak fel, egy Baross utcai pékség napi 25 kilogramm kenyeret ajándékozott. Volt olyan tejipari vállalat, amely kartonszámra küldte a joghurtot a táborba. Vermes Klára igazgató-helyettestől azt is megtudtuk, a két település iskolaigazgatóival abban állapodtak meg, ezentúl árvíz sem kell, hogy fogadják egymás diákjait, azaz a józsefvárosi gyermekeknek is adott a vidéki táborozás lehetősége. 

Vissza

Megosztás

Kapcsolat

1082 Budapest,
Baross u. 63-67.
06-1-459-2100
hivatal@jozsefvaros.hu

Ügyfélfogadási rend

Hétfő: 13.30-18 óra
Kedd: nincs
Szerda: 8.15-16.30 óra
Csütörtök: nincs
Péntek: 8.15-11.30 óra

Okmányiroda és ügyfélszolgálat

Hétfő: 8.15-20 óra
Kedd: 8.15-16 óra
Szerda: 8.15-20 óra
Csütörtök: 8.15-16 óra
Péntek: 8.15-16 óra

Keresés az oldalon



Programajánló



Józsefváros


hirdetés