Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

TérTáncKoncert

Komolyzenére fognak táncolni a deákosok a Hősök terén

2015. április 14. kedd

Ismét közös produkcióra készül a Deák Diák Általános Iskola és a Budapesti Fesztiválzenekar. A bemutató június 18-án, csütörtökön lesz a Hősök terén. A Deák Diák néhány vezető néptáncosa sajtótájékoztatón mutatta be újságírók előtt annak a Mendelssohn-koreográfiának egy részét, amit több százan fognak utánuk táncolni júniusban.

Fischer Iván karmester és a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai egyedülálló koncertre készülnek a budapesti Hősök terén, melybe zenére és táncra nyitott, nehéz körülmények között élő 12-16 éves gyerekeket vonnak be.

A zenekar Mendelssohn Szentivánéji álomhoz írt kísérőzenéjét játssza el a téren, melyre az ország különböző pontjairól érkező, kétszáz hátrányos helyzetű fiatal táncol majd együtt, ötvözve a néptánc, a hip-hop és kortárs tánc elemeit. A különleges produkcióban a Deák Diák táncosai is részt vesznek.

Szengyel István, a Deák Diák néptáncosainak művészeti vezetője – 2014-ben az év pedagógusa címmel kitüntetett néptáncoktató – elmondta, hogy rengeteg tanulás és kemény munka után, egy igen szigorú rostán lehet bejutni az iskola válogatott tánckarába, ahol a tanulók az alap néptánc- és néprajzi képzésen felül további táncórákat kapnak.

Farczádi Bencze Tamás igazgatótól megtudtuk, hogy a már meglévők mellé a Deák Diák további együttműködési megállapodásokat készül aláírni olyan művészeti szakközépiskolákkal, ahol a nyolcadik évfolyam elvégzése után diákjaik tovább folytathatják tanulmányaikat. A terv ugyanis továbbra is az, hogy a Deák biztos jövőt adjon tanulóinak, kiugrási lehetőségét nyújtva Józsefváros legtehetségesebb gyermekeinek is. Az iskola több zenében tehetséges tanulója már Gödöllőn folytatja tanulmányait a Premontrei Gimnáziumban, mellyel az intézmény évek óta jó kapcsolatot ápol.

Fotó: Németh Dániel

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben