Október 3-án választunk

2010. július 15. 13:35
Október 3-án választunk polgármestert és önkormányzati képviselőket. Sólyom László köztársasági elnök ma döntött és hirdette ki az önkormányzati választás időpontját.
Az önkormányzati választáson szavazati joga van minden Magyarországon lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar és uniós állampolgárnak. A települési önkormányzati választáson szavazhatnak a menekült-, bevándorolt, letelepedett státusúak is, ha a településen lakóhelyet létesítettek.
Az önkormányzati választás egyfordulós, amely az ország települési szerkezetéhez igazodva településtípusonként más-más elemekből áll össze. A parlament nemrég arról döntött, hogy a települési képviselő-testületek, valamint a fővárosi és a megyei közgyűlések tagjainak számát a települések lakosságszáma alapján kell meghatározni, így sok testületbe nem annyi képviselőt választanak majd, mint négy évvel ezelőtt.
A választópolgárok Budapest főváros közgyűlésének tagjait fővárosi listán választják meg, ebben az esetben a főváros egy választókerületet alkot. A megyei önkormányzati képviselőket pedig megyei listán választják a választópolgárok, a választás tekintetében minden megye egy választókerületet alkot, amelynek nem része a megyei jogú város, valamint a főváros.
A polgármestert és a főpolgármestert a települések választópolgárai közvetlenül választják. Polgármester, főpolgármester az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta. A választási kampány a választás kitűzésétől a szavazás napjának kezdetéig tart, vagyis – a korábbi választásoktól eltérően, a jogszabály megváltozása miatt – kampányt folytatni csak a szavazás napján 0 órától 19 óráig tilos.