Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Reagálás a TASZ közleményére

Óriási öngólt rúgott a TASZ

2015. május 06. szerda

A Társaság a Szabadságjogokért, élén a drogliberalizációért kétségbeesetten küzdő Sárosi Péterrel ma óriási öngólt rúgott. Minden korábbi állításával ellentétben, Sárosi Péter – talán véletlenül, de – végre elismerte, hogy önmagában a tűcsere-program nem működik. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a program nem szolgálta még az érintettek érdekét sem, mivel a hepatitis C-vel fertőződött drogfogyasztók száma éppen akkor duplázódott meg, 2011 és 2014 között, amikor a tűcsere-programot folytatták – közölte dr. Ferencz Orsolya, a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke.

„Emellett sok ezer eldobált, fertőzött tű hevert az utcákon, tereken, veszélyeztetve a drogot nem használó lakosság egészségét. Örülünk, hogy végre Sárosi Péter is belátta a program kudarcát.

A probléma tényleges kezelése érdekében Józsefvárosban újjáalakítottuk a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot, számos elismert addiktológus, toxikológus szakember és jónéhány szakmai civil szervezet segítségével dolgozunk a drogprobléma kezelésén. Célunk, hogy a drogbetegek végre valódi segítséget és ellátást kapjanak, valódi esélyt a gyógyulásra és rehabilitációra. Emellett a nem drogfüggő lakosság egészséghez való jogát is megvédjük” – olvasható dr. Ferencz Orsolya, a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke közleményében.

A Társaság a Szabadságjogokért szerda délelőtti közleményében állította azt – valamilyen úton-módon a birtokukba került adatokra hivatkozva –, hogy 2011 és 2014 között közel kétszeresére nőtt a hepatitis C vírussal fertőzött drogfogyasztók száma Budapesten.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben