Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Diákönkormányzatok fóruma a H13-ban

Egymástól tanultak a középiskolások

2015. június 09. kedd

A legjobb gyakorlatok cseréltek gazdát azon a diákfórumon, ahol 20 fővárosi középiskola diákönkormányzata mutatkozott be. A rendezvényt a H13-ban székelő Új Nemzedék Plusz Kontaktpont pesti irodája szervezete azzal a céllal, hogy a budapesti középiskolák megismerjék egymás programjait és még hatékonyabban tudják megszervezni diáktársaik érdekképviseletét.

Mintegy 60 budapesti középiskolás érkezett arra a szakmai fórumra, amelyet az Új Nemzedék Plusz Kontaktpont pesti irodája szervezett a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban kifejezetten a diákönkormányzatok fejlesztése érdekében. A Diákönkormányzatok Szakmai Fórumán 20 budapesti középiskola vett részt. Józsefvárost a Bókay János Humán Szakközépiskola, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola, a Széchenyi István Kereskedelmi Szakközépiskola és a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola diákjai képviselték.

A rendezvény bemutatkozással indult, a tanulók 5-5 percben ismertették iskolájuk diákönkormányzatának tevékenységét. A középiskolások között voltak olyanok, akik büszkén sorolták változatos programjaikat: diákparlament működtetése, tanár-diák valamint sport- és egészségnapok szervezése, környezettudatos és jótékonysági események rendezése, Mikulás és Valentin napi programok koordinálása. De volt olyan diák is, aki őszintén elmondta, hogy iskolájában még nem működik hatékonyan a diákönkormányzat, ezért azzal a céllal érkezett a fórumra, hogy megismerje a legjobb gyakorlatokat.

A nap második felében műhelyfoglalkozásokon vehettek részt a középiskolások, ahol többek között szervezetfejlesztéssel, rendezvényszervezéssel és a meggyőző kommunikáció praktikáival ismerkedhettek meg. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben