Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Semmelweis-nap 2015

Kitüntették a kerületi egészségügyi dolgozókat

2015. június 30. kedd

A magyar egészségügy napja, vagyis a Semmelweis-nap alkalmából a Józsefvárosi Önkormányzat idén is kifejezte elismerését az egészségügyben kiemelkedően teljesítő dolgozóknak. Az ünnepségen átadták a „Józsefváros Egészségügyéért” szakmai kitüntetéseket, a „Polgármesteri Dicséret”, a „Kerületi törzsgárda jutalom”, és a „Főigazgatói Dicséret” elismerő okleveleket.

Július 1-je a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe. Ezen a napon született Semmelwis Ignác, aki a gyermekágyi láz leküzdéséért, az anyák megmentéséért vállalt állhatatos küzdelme folytán vált világhíressé. Immár hagyomány, hogy az ő születésnapján méltatják és tüntetik ki az egészségügyben kiemelkedően teljesítő munkatársakat.

Közvetlen és közvetett támogatások a józsefvárosi dolgozóknak

Dr. Sára Botond alpolgármester ünnepi beszédében kiemelte, hogy az egészségügyi dolgozók által végzett munka felelőssége valamennyi hivatás felett áll. Az alpolgármester kitért az egészségügy javuló helyzetére is. „Az év elején volt mód a háziorvosok támogatásra, elindult a bérrendezés, itt épül a közvetlen környezetünkben a Semmelweis Egyetem új Központi Betegellátó Épülete. Emellett folynak a kerületi beruházások is, hiszen Önök most úgy végzik munkájukat, hogy közben a fejük fölött átépítik az intézményt.” Sára Botond hozzátette, személyen is megtapasztalta, hogy az Auróra utcai szakrendelőben fegyelmezetten, összehangoltan zajlik a felújítás, mind a dolgozók, mint a vállalkozó oldaláról, és türelemmel a kerületi lakosok részéről.

Az alpolgármester leszögezte, tovább folytatják az egészségügyi ellátás fejlesztését. A múlt heti képviselő-testületi ülésen határoztak arról, hogy a Szigony utcai és a Hungária körúti háziorvosi rendelő felújítására pályázatot nyújt be az önkormányzat. Emellett szintén pályáztak a Gutenberg téren házi gyermekorvosi rendelő kialakítására, ezt akkor is megvalósítja az önkormányzat, ha a pályázat nem nyer támogatást, erre külön forrást biztosítottak a költségvetésben. Sára Botond elmondta, mindezeken felül az önkormányzatnak szándékában áll, hogy közvetett módon is segítse a közalkalmazottakat, így az egészségügyi dolgozókat is. „Vizsgáljuk az önkormányzati lakásállomány helyzetét. Komoly szándékunk, hogy a szolgálati lakásokhoz tartozó bérleti rendszert alakítsunk ki, és a józsefvárosiakért dolgozókat, így az egészségügyi közalkalmazottakat is szolgálati lakás lehetőségével támogassuk. Azért, hogy orvosaink, ápolóink a kerületben maradjanak és dolgozzanak.” Az alpolgármester tájékoztatása szerint jelenleg a vagyonkezelővel dolgoznak a rendszer kialakításán, ősszel dönthet a koncepcióról a képviselő-testület.

A kitüntetettek

„Józsefváros Egészségügyéért” kitüntetés adományozható annak a magánszemélynek és szakmai közösségnek, aki Józsefvárosban egészségügyi szakterületen kiemelkedő szakmai munkát végzett.

Adyné Palócz Ágnes, 1984 óta dolgozik a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat laboratóriumában. Munkáját évtizedek óta lelkiismeretesen, nagy hozzáértéssel, szakmai felkészültséggel végzi. A vizsgálatok során nagy türelemmel és empátiával viseltetik. Kollégái szeretik, tisztelik, szívesen fordulnak hozzá tanácsért.

Mészárosné Farkas Brigitta, 2007 januárjától a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat nőgyógyászati osztályának munkatársa. Kedvessége, embersége, a betegekkel szemben tanúsított empatikus magatartása példaértékű. Munkatársaival mindig megértő, segítőkész, tevékenységét a harmonikus együttműködésre törekvés jellemzi.

Dr. Faragó Judit, 2009 óta a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat neurológiai osztályának szakorvosa, 2010 óta főorvosa. Munkáját magas szakmai színvonal, naprakész tudás, alaposság mellett a betegek iránti tanúsított empatikus magatartás, türelem, kedvesség jellemzi. Az évek során kollégáival baráti kapcsolatot alakított ki.

Dr. Vincze Eszter, 2005 októbere óta a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat dolgozója, 2006 óta a kerületi szakrendelést vezető főorvos. Vezetése alatt a szakrendelésen családias légkört alakított ki, mely a hatékony munkavégzés záloga. Kollégái és betegei egyaránt szeretik, megbecsülik. Munkáját kiemelkedő szakmai színvonalon végzi, folyamatosan képezi magát.

„Polgármesteri Dicséret” adományozható annak a magánszemélynek, aki a kerületben egészségügyi szakterületen kiváló teljesítményt nyújt.

Dr. Rácz Mária, 2004 óta a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat alkalmazottja, 2007 óta a kerületi szakrendelést vezető főorvos. Munkáját példamutató lelkiismeretesség és magas szakmai színvonal jellemzi. A betegeket nagy türelemmel, kedvességgel és nagyfokú empátiával látja el, minden visszajelzés szerint közszeretetnek és köztiszteletnek örvend. Orvos kollégái és a szakrendelés nővérei nagyra becsülik személyét és munkáját.

Dr. Kémenes Emőke, 18. éve dolgozik Józsefvárosban, az Auróra utcai rendelő házi gyermekorvosa. Nagy türelemmel, odafigyeléssel, lelkiismeretesen és magas szakmai színvonalon gyógyítja a hozzá érkező gyermekeket. Kollégái úgy, mint betegei bármikor számíthatnak rá. Külön elismerés illeti az elmúlt években végzett erőn felüli, rendkívüli munkájáért. Kitartása példaértékű.

„Főigazgatói Dicséret” a kerület lakosainak, kiemelkedő szakmai színvonalon – közvetlenül és közvetve – történő betegellátásáért és gyógyításáért, a Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat dolgozóinak adományozható. Dr. Koroknai András főigazgató és Dr. Bakó Erika orvosigazgató Főigazgatói Dicséretben részesítette Dr. Kalapos Miklós Péter addiktológus főorvost, Veszprémi Edit addiktológiai konzultánst, Jezsóné Dr. Simola Margit bőrgyógyász főorvost, Szabó Andrásné takarítót, Laczkó Mónika pénzügyi előadót, Varga Mónika röntgenasszisztenst, Brellos Györgyi fizikológiai asszisztenst, Mészáros Sándorné urológiai asszisztenst és Dr. Karászi Viktória bőrgyógyász szakorvost. Emellett átadták főorvosi kinevezését Dr. Borbély Lászlónak.

A „Kerületi törzsgárda jutalom” azokat illeti, akik 20, 30, 40 éve a kerületben a kerületért dolgoznak. 20 éves Józsefvárosban végzett munkájáért törzsgárda oklevelet kapott Farkas Ibolya, Krix Andrea, Sivák Ilona, Büki Erika, Dr. Sujtó Katalin, Dr. Antalné Tálos Katalin, Dr. Baranyiné Kutasi Tünde Irén és Bokányi Ildikó. 30 éves Józsefvárosban végzett munkájáért törzsgárda oklevelet nyújtottak át Csökli Józsefnénak, Szabóné Juhász Juliannának,Tátrainé Barna Ildikónak, Dr. Titkay Gábornak, Hetesiné Koczó Ildikónak, Majoros Istvánnénak, Kósné Tóth Annának, Németh Károlynénak, Nyáriné Győri Ágnesnek és Koszoru Györgynének. 40 éves Józsefvárosban végzett munkájáért törzsgárda oklevéllel ismerték el Dr. Mihály Gézánét és Spéthné Orosz Ilonát.

Minden hivatás alapja az orvoslás és az egészségügy

Az Emberi Erőforrás Bizottság elnöke, Zentai Oszkár pohárköszöntőjében elmondta, nagy szerencse az, ha valaki egy hivatást tudhat magáénak.

„Kevesen vannak azok, akik hivatástudatának ilyen kézzelfogható az eredménye. Hiszen senki más sem tudna teljes életet élni, ha nem lennének orvosok és egészségügyi dolgozók, akik a megfelelő pillanatban közbelépnek és megteszik a szükséges intézkedést. Ahhoz, hogy a józsefvárosiak tudják végezni hivatásukat és szabadidejükben is tartalmas életük legyen, önökre van szükségük.”

A díjátadó ünnepséget Varga Katalin és Pálinkás László előadóművészek műsora színesítette, és állófogadás zárta. 

Koszorúzás a Semmelweis egyetemen

A józsefvárosi oktató-gyógyító intézményben is megemlékeztek a névadóról. Az egyetem vezetői mellett Józsefváros Önkormányzatának nevében Zentai Oszkár, az Emberi Erőforrás Bizottság elnöke koszorúzással és főhajtással rótta le tiszteletét Semmelweis Ignác szobránál a Belső Klinikai Tömb udvarán.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben