Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Szocpol újratöltve

Már igényelhető a Családi Otthonteremetési Kedvezmény

2015. július 01. szerda

A bankok elszámoltatásával és a forintosítással Magyarország lezárja végre a devizahitelek korszakát. Az otthonteremtéshez a kormány állami támogatást nyújt júliustól, aminek az új neve: Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Jelentős változás a korábbi szocpolhoz képest, hogy ez használt lakásra és már egy gyermek esetén is igénybe vehető.

A vissza nem térítendő kedvezmény alapvető célja, hogy támogassa a családokat az otthonteremtésben. Fontos tudni, hogy gyermektelen házaspároknak is jár a CSOK, ha vállalják, hogy 4 éven belül 1, vagy 8 éven belül 2 gyermekük fog születni. A támogatás mértéke – összege 500 ezer forinttól 3,25 millió forintig terjedhet – függ a vásárolt ingatlan energetika besorolásától, alapterületétől és a gyermekek számától. Az igényelhető lakásnagyság a gyerekek számától függően 40 és 160 négyzetméter közötti lehet.

Ez azt jelenti, hogy egy kétgyermekes család egy 110 négyzetméteres lakás vásárlásához 1,3-1,69 millió forintot, míg egy négygyermekes család ugyanekkora lakásra 2,5-3,25 millió forint támogatást kaphat.

A lakásvásárláshoz, bővítéshez is kérheti az a támogatást az a szülő, akinek legalább 1 eltartott gyermeke van, aki nem töltötte be a 16. évét, vagy maximum 25 éves, és nappali tagozaton tanul. Örökbefogadott gyermek, és a 24 hetes magzat után is lehet már a támogatást igényelni, valamint az utóbb – bírósági vagy hatósági határozattal – a háztartásba került vér szerinti gyerek után is igényelhető.

A támogatásra jogosultak azok a 40. életévüket még be nem töltött házaspárok is, akik 4 éven belül 1, vagy 8 éven belül 2 gyermeket vállalnak, és ezt írásban rögzítik.

Igényelhető, ha a lakás új építésű, vagy használt, de adásvételi szerződés maximum 120 nappal előzheti meg a szocpol igénylését. Lakás vagy családi ház bővítéséhez is jár a támogatás, ha az ingatlan bővítése a támogatás igénylését követően kezdődik el.

Amennyiben a CSOK mellé lakáshitelt is szeretnénk felvenni, érdemes ugyanannál a banknál intézni a két ügyet. Ehhez azonban először össze kell hasonlítani a különböző banki ajánlatokat. A CSOK-ot a bankok vásárlásnál a vételár részeként egy összegben utalják, építésnél vagy bővítésnél viszont utólag fogják folyósítani, részletekben.

A családi otthonteremtési kedvezményre az idei költségvetésben 4 milliárd, míg 2016-ban 9,5 milliárd forintot különített el a kormány.  Minden – a feltételeknek megfelelő – igénylőnek biztosítják a vissza nem térítendő állami támogatást. Eddig éves szinten mintegy 500-an tudták igénybe venni a szocpolt, a CSOK-ot várhatóan mintegy 12 ezer család tudja majd elérni.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben