Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Gyorsabban intézkednek

Kerékpárok a rendőröknek és a közterület-felügyelőknek

2015. július 31. péntek

A józsefvárosi önkormányzat kezdeményezésére és finanszírozásában 4-4 darab vadonatúj kerékpárt kaptak a kerületi rendőrök és közterület-felügyelők, így még látványosabb lesz az utcai jelenlétük. De talán ennél is fontosabb, hogy így gyorsabban odaérnek a kerület távolabbi, vagy nehezebben megközelíthető pontjaira, mint gyalogosan.

Sára Botond adta át azt a nyolc vadonatúj kerékpárt, melyből négyet a körzeti megbízottak, négyet pedig a közterület-felügyelők fognak mostantól használni.

Az alpolgármester lapunknak elmondta: költségtakarékosabb ez a megoldás, mint a gépkocsi használat, valamint ha gyalogos járőrökről van szó, sokkal gyorsabban tudnak a helyszínre érni és intézkedni. Sőt, olyan helyeket is meg tudnak közelíteni, ahová autóval nehézkesen lehet eljutni, vagy körülményes a parkolás.

Sára Botond fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kerékpározással a járőrök állóképessége és fizikai állapota is tovább javítható, fenntartható. A bicikliket az átadás után természetesen regisztrálják a VIII. kerületi rendőrkapitányságon, de az alapfelszerelésük része a biztonsági lánc is. Az önkormányzat további négy kerékpárt ad vagyongazdálkodási szervének, a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt-nek, melyek az ügyintézésben segítik majd a munkatársakat. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben