Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Fókuszban a gyermekek jogai

Opera a Deák Diákban

2015. október 09. péntek

Nem mindennapi üzenetet közvetítő gyermekoperát hallhattak és láthattak az érdeklődők a Deák Diák Általános Iskolában. A kis kéményseprő című darab a gyermekmunkára, illetve a gyermekek jogaira hívta fel a figyelmet. A színmű presztízsét emelte, hogy a zenét a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraegyüttese biztosította.

A Deák Diák Általános Iskola tornatermében több mint kétszázan voltak kíváncsiak az operára. Az előadásban a közönség is kapott feladatot: négy egyszerű, könnyen megtanulható dalt szántak a nézőtéren ülő gyerekeknek.

Philipp György rendező szerint mindig nagy élmény gyerekeknek rendezni egy operát, pláne akkor, ha a nézőket is bevonják a darabba. „A gyermekmunkára való rákényszerítésről, és a gyermekek jogairól szólt az előadás, amelyekről sok fiatal nem is hallott még” – mondta a színházi szakember.

Dubóczky Gergely, a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraegyüttesének karmestere hangsúlyozta, nagyon fontosnak tartják az ifjúság zenei nevelését. „A jó zene műveltté és érzékennyé teszi az embert” – fűzte hozzá a karmester.

Farczádi-Bencze Tamás, a Deák Diák Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy többéves kapcsolatuk van a Budapesti Fesztiválzenekarral. „A színmű témájának sajnos még mindig van aktualitása, az iskola mindent megtesz annak érdekében, hogy a tanulók tudomást szerezhessenek a jogaikról” – jelentette ki az igazgató.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben