Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Tűz az Auróra utcában

A veszélyt hamar elhárították

2015. november 26. csütörtök

Egy Auróra utcai társasház 3. emeletén lévő lakásban kigyulladt egy mosógép. A helyszínre érkező tűzoltók a tüzet hamar eloltották, a lakás újra biztonságos.

A tűzoltókat a lakás egyik bérlője értesítette a szomszédok segítségével. „Először még csak füst volt, aztán gyorsan kigyulladt a mosógép” – mondta lapunknak a veszélyt észlelő bérlő. A tűzoltók pár percen belül eloltották a lángokat, de a fürdőszoba teljesen kiégett. A szakemberek csak azután távoztak, hogy megállapították: a lakás ugyan még meleg, de a veszélyhelyzet elmúlt. A kétszobás ingatlan egyik szobája használható, de a fürdőszobát nehéz kiszellőztetni, így a füstszag akár napokig ott maradhat.

A tulajdonos kérdésünkre elmondta, hogy a mosógépet használtan, de teljesen felújítva vette ez év márciusában. Az önkormányzat felajánlotta a bérlőknek, hogy segíti elszállásolni őket, azonban inkább éltek a tulajdonos nagylelkű felajánlásával, és nála töltik az éjszakát. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben