Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Illegális bevándorlás

Nem tudni, hogy kik települnének be Magyarországra

2015. december 01. kedd

Az is a baj az Európai Bizottság által tervezett kvótarendszerrel, hogy nem tudni, kik azok, akik annak alapján érkeznének és mik a szándékaik – közölte Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Kocsis Máté elmondta: ha megvalósul a kvótarendszer az Európai Unió elképzelései szerint - bár a kormány azt szeretné, hogy ne így legyen -, akkor a tagállamok szeretnék tudni, hogy kik a betelepülő emberek és mik a szándékaik. A párizsi merényletek után érthető, hogy veszélyeket rejt a tervezet - tette hozzá 

A polgármester hangsúlyozta: bár a EU-török csúcs döntései értelmében Magyarországnak Törökországból nem kell kötelezően befogadnia migránsokat, a kvótarendszer veszélye továbbra is fennáll a már Európába érkezett egymillió ember esetében. A kormány 18 millió euróval vállal részt a Törökországnak felajánlott, migránsok ellátását segítő keretéből, de a kötelező betelepítést elutasítja - szögezte le Kocsis Máté. 

Közölte: nagyon rövid idő alatt csaknem egymillió aláírást gyűjtöttek össze a kormánypártok a kötelező kvóták ellen. A polgármester azt mondta: bíznak benne, hogy sokan nem pártpolitikai ügynek tekintik ezt a kezdeményezést, és azt is tapasztalta, hogy olyanok is aláírják az íveket, akik nem feltétlenül a kormánypártok szimpatizánsai. Az aláírásgyűjtést addig folytatják, amíg kell, amíg az EU el nem áll a kötelező kvóták bevezetésének szándékától - jelentette ki. Szavai szerint az aláírásgyűjtés célja nyomásgyakorlás is, hogy ne csak a kormány véleménye, hanem "akár több millió magyar ember" álláspontja jelenjen meg ebben a kérdésben. 

Úgy fogalmazott: jogtalannak tartják a kötelező kvóták tervét, mert erről szerintük a tagállamoknak saját hatáskörben kellene dönteniük, nem lehet rájuk erőltetni. Értelmetlennek is nevezte a kvótarendszert, mivel egyrészt nem számol azzal, hogy mi lesz, ha még többen érkeznek Európába, másrészt hiába mondják, hogy egy ország fogadjon be tíz-, vagy százezer embert, ha ők nem akarnak ott maradni.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben