Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Segítség kezdő vállalkozásoknak

Első magyar startup állásbörze a H13-ban

2015. december 01. kedd

November 30-án tartották meg a Horánszky utcai Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban a BEEP-BEEP KarrierHub elnevezésű első magyar startup börzét, amelyen 14 kezdő vállalkozás keresett marketingest, értékesítési és gazdasági vezetőt. Az esemény főszervezője a fiatal tehetségek kibontakozását célzó RoadRun-R inkubátorház volt, társszervezőként a Design Terminál és a H13 segítette a rendezvény szervezését és lebonyolítását.

Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy az induló vállalkozások sikertelensége két fő okra vezethető vissza. Az első a rosszul végzett előzetes piackutatás, azaz a várakozásokkal ellentétben az előállított termékre, szolgáltatásra nincs valós kereslet, a második pedig a tapasztalatlan, nem megfelelő cégvezetés.

Ezen a problémán próbált segíteni ez a hiánypótló állásbörze, ahol a kezdő vállalkozások – ötleteik bemutatása mellett – lehetőséget kaptak arra, hogy számukra megfelelő munkatársakat nyerjenek meg magunknak, hiszen kulcsfontosságú, hogy a startup vállalkozásokat már a kezdetektől tapasztalt szakemberek mentorálják vagy vezessék.

Zékány Zoltán, a H13 szakmai igazgatója köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy helyet biztosíthattak ennek az úttörő kezdeményezésnek. Ilyés Márton a RoadRun-R Kft. ügyvezetője pedig ismertette az utat, amely a rendezvény megvalósulásáig vezetett.

Az egész napos állásbörzén a kereslet és a kínálat egymásra találását segítő beszélgetések mellett előadásokat is hallhattak a nagy számban megjelent érdeklődők.

A szervezők szándéka, hogy a KarrierHub rendszeres platformjává váljon a hazai startup világnak, ahol a megfelelő szakemberek és vállalkozások egymásra találhatnak, hogy sikerre vigyék elképzeléseiket.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben