Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Modern környezet, bővülő szolgáltatások

Átadták a 1,5 milliárd forintból felújított Auróra utcai szakrendelőt

2015. december 05. szombat

Befejeződött a józsefvárosi, Auróra utcai szakrendelő 1,5 milliárdos teljes körű, külső-belső felújítása. A rekonstrukciónak köszönhetően a rendelőintézet egy modern kivitelű, korszerű műszerekkel felszerelt, komplex egészségügyi központtá vált. A januártól a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ nevet viselő intézményt szombaton ünnepélyes keretek között adta át Kocsis Máté, kerületünk polgármestere és Rétvári Bence parlamenti államtitkár. Kocsis Máté beszédében hangsúlyozta, hogy a felújított intézmény Budapest egyik legjobb szakrendelője lett: szimbóluma, zászlóshajója a Józsefváros újjáépül program elemeinek.

Ünnepi beszédében Kocsis Máté polgármester kiemelte: néhány évvel ezelőtt az önkormányzat a kerület széles körű megújítása mellett döntött, hármas ütemben kezdte meg azt a munkát, amiben sokan nem hittek. Először az intézmények, majd a közterületek újultak meg, a közelmúltban pedig a lakóházak felújítását tűzte ki célul az önkormányzat. Mint Kocsis Máté elmondta, a közbiztonság javítása is fontos eleme a megújulásnak, ahogyan kiemelt feladat az egészségbiztonság növelése is. 

A szakrendelő a Józsefváros újjáépül program szimbóluma

„Az 1977-ben épült Auróra utcai szakrendelő épülete már alapvető elvárásoknak sem felelt meg, ezért döntöttünk teljes felújítása mellett. A másfél milliárd forintos beruházás húsz százalékát az önkormányzat állta, a fennmaradó részt pedig a Széchenyi program és az állam biztosította. Ma már egy megújult, modern intézmény várja a betegeket, európai környezetben, kibővült szolgáltatásokkal” – fejtette ki Kocsis Máté. A polgármester köszönetét fejezte ki azért, hogy a felújítás ideje alatt – egyedülálló módon – a betegellátás folyamatos volt. Nem történt olyan, hogy a szakrendelőt akár egy napra is teljes mértékben be kellett volna zárni, és a józsefvárosiak egészségügyi ellátás nélkül maradtak volna. „Mindez nagyon komoly szervezési feladatot igényelt a kórház vezetője és a kivitelező részéről egyaránt.

Ezen túl köszönet jár azért türelemért is, amelyet az itt dolgozók és a betegek tanúsítottak” – mondta a polgármester. Jelenleg 90 orvos és 160 asszisztens várja azt a 325 ezer orvos-beteg találkozót, amelyet az épületben évente lebonyolítanak. 

„A felújított intézmény Budapest egyik legjobb szakrendelője lett, és szimbóluma, zászlóshajója a Józsefváros újjáépül program elemeinek. Azt szeretném, ha ezt az épületet minél kevesebbeknek kellene használniuk, aki azonban segítségre szorul, az bátran és bizalommal jöjjön ide” – zárta beszédét Kocsis Máté. 

A jó ellátás biztonságot ad

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára köszöntőjében hangsúlyozta: a jó színvonalú egészségügyi ellátás – amelynek kiváló példája a most átadott szakrendelő – biztonságot ad az embereknek. Mint mondta, a józsefvárosiak büszkék lehetnek a teljesítményükre, hiszen volt kitartásuk belevágni a fejlesztésbe és megteremtették az anyagi fedezetet is hozzá. 

Az államtitkár emlékeztetett: ez a beruházás azért lehet sikeres, mert európai uniós, kormányzati és kerületi forrásból valósult meg. A három szereplő összefogásával megújult szakrendelő – folytatta – így már képes méltó ellátást biztosítani a kerületi lakosoknak. Rétvári Bence beszédében felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány az elmúlt években 500 milliárd forintot fordított kórházi infrastruktúrára, egészségügyi fejlesztésekre. Ennek köszönhetően az üzemeltetési költségek is alacsonyabbak lettek, így több pénz juthat az egészségügyi dolgozók bérére.

Új egészségügyi szolgáltatások

Koroknai András főigazgató főorvos beszédében kiemelte, hogy az elmúlt év egyik nagy sikere – a szakrendelő megújításán túl –, hogy a kerületben folyamatosan működni tudott az ellátás. „Köszönet jár a mindennapok hőseinek, az intézményben dolgozóknak az áldozatos munkájáért, valamint az önkormányzatnak és a támogatóknak” – hangsúlyozta.

Koroknai András beszélt arról is, hogy nemcsak kívül-belül, hanem nevében is megújul a szakrendelő: január elsejétől a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ nevet viseli. Központ azért – folytatta –, mert a járóbeteg-ellátás mellett itt található az alapellátás, a védőnői szolgálat és immár a tüdőgondozó is. A főigazgató hangsúlyozta az új infúziós kezelő-helyiség jelentőségét, valamint bejelentette, hogy mozgásszervi, kardiológiai és neurológiai rehabilitáció is indul az intézményben.

Megáldották az épületet

Vargha Miklós esperes emlékeztetett arra, hogy Krisztus azt mondta: jelen van minden betegben. „Így ami szolgálatot a betegeknek tesznek, Jézus úgy tekinti, mintha neki tennék. Mindazokra, akik ebben a házban betegként tartózkodnak, vagy nagylelkűen a betegek gondozására kötelezték el magukat, valamint a gyógyításra szánt házra joggal kérjük az Úristen áldását. Gyakorolják itt bölcsen az orvosok a gyógyítás művészetét és végezzék hősies lélekkel szolgálatukat a betegek gondozói” – mondta az esperes, majd megáldotta az intézményt. 

Felújított környezet, magasabb szintű ellátás

A hétemeletes épületben új gépészeti rendszert alakítottak ki, kicserélték az elektromos hálózatot, a nyílászárókat és a burkolatokat is. Komfortosabbak lettek a rendelők, a folyosók és a mosdók is, új lifteket építettek be, teljesen felújították a lépcsőházat is.

Az intézmény új épületszárnnyal is bővült, ahol többek közt a korábban a Korányi Sándor utcában működő TBC és Pulmonológiai Gondozó kap helyet. A gyógyszertár is teljesen új környezetben várja a betegeket. A felújítás során 6000 négyzetméternyi terület újult meg, összesen 250 ablakot és 550 ajtót cseréltek ki, 21000 négyzetméteren 2600 liter festéket használtak fel és 165 kilométer új vezeték került az épületbe.

A szakrendelő amellett, hogy szebb és igényesebb lett, modernebb és új eszközök – többek közt digitális röntgengép – is segíti a gyógyítást. A felújított szakrendelő új szolgáltatásokkal is várja a betegeket: az infúziós kezelő-helyiség egyik legfőbb erénye, hogy tehermentesíti a fekvőbeteg-ellátást. Rehabilitációs szakrendelés is indul, mely mind a mozgásszervi, mind a neurológiai és a kardiológiai utógondozást végezheti.

Az épületben dolgozók is ideálisabb környezetben végezhetik a munkájukat: pihenőszobákat, kis konyhákat is kialakítottak számukra. A felújított, akadálymentesített épületben a kornak és az igényeknek megfelelő számítógépes, info-kommunikációs hátteret is kiépítettek, a korszerű betegirányító-rendszernek köszönhetően csökken a betegek várakozási ideje. A nagyszabású fejlesztésnek köszönhetően egy modern épületben, kényelmesebb körülmények között magasabb színvonalú ellátás várja a betegeket. 

Január elsejétől új néven

A megújult szakrendelő január elsejétől a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ nevet viseli. A Magyar Szent Korona XI. századi zománcképei között, valamint a koronázási paláston két orvos látható: Szent Kozma és Szent Damján. A Közel-Keletről származó orvos testvérpár élete során fizetség nélkül gyógyította az embereket, azonban Diocletianus római császár által elrendelt 303-as keresztényüldözés idején vértanúhalált szenvedtek. Amikor Párizsban 1260-ban megalakult a sebészek első kollégiuma, a testvérpárt választották védőszentül, és azóta is az orvosok és sebészek védőszentjeiként tisztelik Szent Kozmát és Szent Damjánt.

KMOP-4.3.2/A-13-2013-0001

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben