Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Középpontban a család

Folytatódik a Magdolna negyed program

2015. december 28. hétfő

A jövő évben is folytatódik a Magdolna Negyed Program III., a társadalmi, szociális projektekkel. Balogh István Szilveszter, a környék önkormányzati képviselője lapunknak hangsúlyozta: a Magdolna negyed rehabilitációja kapcsán a lakók és az önkormányzat közös sikeréről, a jövőt illetően pedig közös felelősségről beszélhetünk. Hozzátette: a városrész felzárkóztatása egész Józsefváros érdeke.

A Magdolna negyed megújításának harmadik üteme 2013 februárjában indult és 12 ezer embert érintett közvetve. A program keretében bér- és társasházak újultak meg, közterületek épültek újjá, sokrétű társadalmi, szociális és foglalkoztatási programok indultak. Utóbbiak – a képviselő-testület december 3-i döntésének értelmében – a jövő évben is folytatódnak, hiszen cél az eddig elért eredmények megőrzése, fenntartása, további erősítése.

Megerősödtek a közösségek

Balogh István Szilveszter, a környék önkormányzati képviselője szerint az MNP III. kapcsán közös sikerről beszélhetünk. A közterületek felújítása, a bérházak, társasházak korszerűsítése mellett a program legnagyobb hozadéka az volt, hogy közösségek tudtak összekovácsolódni és tevékeny részt venni akár a közterek felújításának tervezésében, akár a közösségi élet szervezésében. Példaként a JóMa Csoportot és a Társak a Teleki térért Egyesületet említette.

Balogh István Szilveszter azzal folytatta, hogy egész Józsefváros érdeke a Magdolna negyed felzárkóztatása. Egy szakasz ugyan most lezárult, de a szociális programok folytatódnak. Mint elmondta, úgy alakították ki ezeket, hogy a család kerüljön a fókuszba. „Nagyon fontos, hogy ők is megtalálják a számításukat, és a Magdolna negyed utolérje Józsefváros más városrészeit. Ezért mindent megteszek, hogy a közterek, épületek megújítása mellett nagyon komoly hangsúlyt kapjon a felzárkóztatás, és a családok hétköznapi problémáinak megoldása” – szögezte le a képviselő. Hozzátette: a közös sikert már megtapasztalták a lakókkal, most pedig a felelősségnek is közösnek kell lennie, hogy valóban képes legyen megerősödni Magdolna negyed, a program folytatódjon, és jól működjön.

2016-ban is folytatódnak a MNP III. társadalmi és gazdasági alpogramjai. Azaz – a többi között – a társadalmi akciók megszervezését, a közösségi és szociális munka fenntartását, a lakossági tanácsadást, a közösségi mosoda működtetését, a FiDo Ifjúsági Központ programjait, a Kálvária téri InfoPont szolgáltatásait, a Fókusz Női Közösségi Pont működtetését, a tehetséggondozási szolgáltatást, a szomszédsági házfelügyelők működését 2016-ban is biztosítja az önkormányzat a Magdolna negyed lakói részére.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben