Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Óvódások rajzait állították ki

Iskolára hangoló rajzpályázat

2016. február 11. csütörtök

A Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola leendő elsősei számára idén is meghirdette – az iskolára hangoló programsorozat részeként – az „Így képzelem az iskolát” című rajzpályázatát. A rajzokból rendezett kiállítás megnyitóját és a díjátadó ünnepséget február 11-én tartották az iskolában. A rendezvényen jelen volt Sántha Péterné alpolgármester is.

A Molnár Ferenc Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola kamarakórusa nyitotta meg a csütörtöki ünnepséget, ahol óvodások és szüleik várták izgatottan az eredményhirdetést.

Tanosné Horváth Márta, az oktatási intézmény igazgatója elmondta, hogy immár nyolcadik alkalommal hirdették meg a rajzpályázatot a nagycsoportos óvodásoknak. A cél az, hogy a tanárok megismerhessék a leendő elsősök elképzeléseit az iskoláról. „Az óvódásoknak vegyes elképzeléseik vannak az intézményről. Vannak, akik várják és vannak, akik szívesebben maradnának az oviban. A tanárainknak ez segítséget jelent, hiszen így tudni fogják, hogy a gyerekeket hogyan kell kezelniük” – hangsúlyozta az igazgató.

Az okleveleket Sántha Péterné alpolgármester adta át a díjazottaknak az ünnepségen. „A gyermekek fantáziájának semmi sem szab határt. A rajzok csodálatosak, és nagyon kifejezőek. Az óvodás gyerekek gondolatvilágát most megismerték a tanárok, innentől kezdve fel kell készülniük a fogadtatásukra. De egyet leszögezhetünk, méltón lehetünk büszkék a józsefvárosi gyerekekre – emelte ki az alpolgármester.

  

A pályázatra 200 alkotás érkezett, ebből 42-őt díjazott a zsűri. Az oklevelek mellett gyümölcsöt, édességet, és rajzeszközt kaptak a nyertesek. A rajzok az iskola falait fogják díszíteni.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben