Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Rendőrnek adták ki magukat

Csalókat fogtak Józsefvárosban

2016. február 12. péntek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai Józsefvárosban fogták el azt a házaspárt és két férfi társukat, akik magukat rendőrnek kiadva összesen öt alkalommal tévesztettek és loptak meg időseket Budapesten. A kép illusztráció.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Betörési Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 41 éves Sz. Anita, a 43 éves Sz. Kálmán, a 35 éves J. Gábor, valamint a 30 éves Sz. Tamás ellen - olvasható a rendőrség honlapján. A három férfi és a nő 2015 decembere és 2016 februárja között összesen öt alkalommal rendőrnek adta ki magát Budapesten. A négy személy hatósági eljárást színlelve megtévesztette az idős sértetteket, figyelmüket elterelte, majd ékszereiket, műtárgyaikat és készpénzüket eltulajdonította.

A BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályának, valamint Betörési Osztályának munkatársai hétfőn, Józsefvárosban igazoltatták Sz. Anitát, Sz. Kálmánt és Sz. Tamást, akik kocsijában – többek között – az eredetire hasonlító rendőrjelvényt és egyenruhát, valamint nagy mennyiségű készpénzt találtak. Az intézkedés során a nyomozók megállapították, hogy a három személy aznap egy angyalföldi idős sértettet lopott meg. Az onnan eltulajdonított kilenc aranygyűrűt egy józsefvárosi ékszerkereskedésben értékesítették, amikor elfogták őket a rendőrök. Az üzletben a nyomozók az ékszereket lefoglalták.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben