Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Egyedülálló családtámogatási rendszer

Konferencia a nők és a családok helyzetéről

2016. március 08. kedd

Európában nincs még egy olyan összetett, széleskörű családtámogatási forma, mint a magyar - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Közös jövőnk női és férfi szemmel című konferencián. A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a Mindennapok Női Szemmel Egyesület (NőiSzem) által, a Nemzetközi Nőnap alkalmából szervezett eseményen felszólalt Kocsis Máté is. Józsefváros polgármestere kiemelte: a kerületi önkormányzatban és annak cégeiben számos kulcspozíciót nők töltenek be, és dicséretesen helyt is állnak.

Balog Zoltán beszédében a kormány intézkedései közül kiemelte a részmunkaidő és a gyed extra különböző formáinak bevezetését, valamint az újfajta bölcsődei formák lehetőségének megteremtését. Ezeknek köszönhetően 2010 óta kétszázezerrel nőtt a dolgozó nők száma Magyarországon. Hozzátette: ilyen széleskörű, átfogó családtámogatási rendszer nincs máshol Európában, a magyar költségvetés négy százalékát költik családtámogatásra, míg az európai átlag csak 2,5 százalék.

Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hangsúlyozta, nem szabad ítélkezni senki felett amiatt, hogy hány gyereket vállal és meddig marad otthon velük. A kormány ezért azon dolgozik, hogy olyan jogszabályi feltételeket teremtsen, amelyek megadják a választás szabadságát a nőknek. 

A részmunkaidős foglalkoztatásról szólva kiemelte: a munka törvénykönyvében már szerepel, hogy egy kisgyerekes édesanyának már nemcsak lehetősége van így dolgozni, hanem a munkáltatónak kötelező a foglalkoztatásnak ezt a formáját biztosítani. 

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere kiemelte: a kerületi önkormányzatban és annak cégeiben számos kulcspozíciót foglalnak el nők, akik a maguk erejéből és tudásából jutottak el olyan vezető beosztásba, ahol azóta is dicséretesen helyt állnak. Arról is beszélt, hogy a nőkkel kapcsolatos sztereotípiák lebontása mellett mindenképpen állást kell foglalni a női kvóta kérdésében is, ugyanis az magában rejti a diszkriminációt. A kvóta ugyanis – fejtette ki – azt feltételezi, hogy egy nő önerőből nem képes, nem tud és nincs lehetősége elérni bármit. A nőkkel szembeni tisztelet és megbecsülés egyik alappillére, hogy elismerjük: egy nő nem azért lehet befolyásos és sikeres, mert nő, hanem azért, mert megvannak hozzá a képességei.

A konferencián a meghívott neves szakemberek két kérdéskört, a „Családok az Európai Unióban és Magyarországon”, és a „Nők a magyar gazdaságban” témáját járták körbe. Jelen volt Bogyay Katalin, Magyarország állandó ENSZ-képviselője, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, valamint kerületünk képviseletében Sántha Péterné alpolgármester és Ferencz Orsolya önkormányzati képviselő is.

Király Nóra, a Ficsak és a NőiSzem egyesületek alapítója, Újbuda alpolgármestere a néhány hónappal ezelőtt létrehozott szervezetekről azt mondta, céljuk, hogy családalapításra bátorítsák a párokat, valamint segítsék a nőket a család és a munka egyensúlyának megteremtésében. A konferencián bejelentette: a mai nappal elindítanak egy valódi értékeket képviselő női blogot, Nőiszem címmel. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben