Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Három évtizede a pályán

Kovács Péter textilművész kiállítása a Józsefvárosi Galériában

2016. április 19. kedd

A Ferenczy Noémi-díjas textilművész 75. születésnapja alkalmából rendezték meg a „30” év című kiállítást a Józsefvárosi Galériában. Kovács Péter első önálló bemutatkozása éppen három évtizeddel ezelőtt, 1986-ban a tatai várban volt. A művész rendre a természet csodálatos motívumait keresi, majd lefotózza, amit később műveihez is felhasznál.

A szövés a civilizáció kezdetétől fogva létezik, és bár manapság nem a legnépszerűbb művészeti ág, szinte minden kultúrában jelen van. Kovács Péter textilművész a megnyitón kifejtette, hogy a világon egyre kevesebben ülnek szövőszékbe. „Egy-egy alkotás elkészítése több hónapig eltart, akár egy évig is, így nagyon nehéz ebből a szakmából megélni.

Az országban egy olyan textilgyár van, ahol igénybe veszik szaktudásomat, ez pedig Kőszegen található. Vannak alkotások, amelyekre nagyon büszke vagyok: a MÁV-nak készítettem függönyöket, az Igazságügyi Minisztériumnak szőnyeget, sőt, nem egy házasságkötő teremben is az én műveim találhatók” – fejtette ki Kovács Péter.

Sipos Orsolya művelődésszervező-kiállításrendező, a Józsefvárosi Galéria munkatársa hangsúlyozta, hogy minden évben lehetőséget adnak egy-egy textilművész bemutatkozására. „Manapság már nagyon kevés textilművész dolgozik, ezért ritkaságnak számít, hogy megcsodálhatjuk itt Kovács Péter alkotásait. Az előtérben felállítottunk egy szövőszéket, amit bárki kipróbálhat és érzékelheti, mennyire nehéz, ám mégis gyönyörű hivatás ez” – tette hozzá Sipos Orsolya. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben