Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

„Még biztosan hallani fogunk róluk”

Iskolai tehetségkutató verseny Józsefvárosban

2016. április 29. péntek

A Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola 2015. november 16. és 2016. június 15. között valósítja meg a Nemzeti Tehetség Program által támogatott „Csillagtükör” elnevezésű projektet, amelynek részeként tehetségkutató versenyt tartottak az iskolában. A kezdeményezés a sajátos nevelési igényű diákok integrált környezetben megvalósuló tehetséggondozását célozza meg.

Jenei Andrea, a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola vezetője elmondta, hogy nyolc gyermekelőadást láthatott a közönség és a zsűri a versenyen. „Intézményünk a Nemzeti Tehetség Program által kiírt pályázaton nyert, és projektünk része volt egy tehetségnap megrendezése is. A fiatalok több műfajban mutathatták meg tehetségüket, nagyon büszkék vagyunk rájuk” – hangsúlyozta az igazgató.

Dudás Istvánné önkormányzati képviselő a helyszínen tekintette meg a nyolc produkciót. „Nagyon alázatos és lelkiismeretes munkát végeznek az itt dolgozó pedagógusok. Ennek gyümölcse a mai napon is látható volt” – mondta el a képviselő.

Kolarics Andrea énekesnő is tagja volt az öttagú zsűrinek. „Már tavaly is zsűriztem az itt tanuló fiatalok tehetségnapján. Őszinte és szárnyaikat bontogató fiatal tehetségeket láthattam a mai alkalommal, akikről biztos hallani fogunk még” – fűzte hozzá az énekesnő. A zsűri mind a nyolc produkciót érdemes találta a továbbjutásra: a józsefvárosi diákok május 25-én a Fogyatékos Gyermekek Fővárosi Kulturális Fesztiválján lépnek újra színpadra.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben