Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A Szentlélek eljövetele és az egyház születésének napja

Pünkösd, a kereszténység egyik legrégebbi ünnepe

2016. május 14. szombat

Pünkösd ünnepét a keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. Beteljesedett a húsvéti misztérium: eljött a Szentlélek, ajándékai kiáradtak az emberiségre, ez a nap az új törvénynek és az Egyház alapításának ünnepe.

Kétezer évvel ezelőtt a világtörténelemnek egy egészen új szakasza kezdődött el az emberiség életében: a Szentlélek kiáradásával megszületett a keresztyén egyház. Pünkösdkor az egész keresztény világ ünnepel, a jeles eseményhez számos népszokás kapcsolódik nemcsak Magyarországon, de szerte Európában is.

Az ünnep elnevezése a görög pentekosztész, azaz „ötvenedik” szóból származik, ugyanis pünkösd a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. Pünkösd vasárnapja a liturgikus évben a húsvét után a legősibb ünnep, mozgó ünnepként húsvét függvényében mindig május 10-e és június 13-a közé esik.

A tanítás szerint Krisztus mennybemenetelét az apostolok, Mária és a legközelebbi tanítványok közösen ünnepelték. Ekkor hatalmas zúgás, szélvihar támadt, mely az egész házat betöltötte, majd kisvártatva lángnyelvek jelentek meg, melyek szétoszlottak és leszállva a helyiségben tartózkodók mindegyikét betöltötték a Szentlélekkel. „Valamennyien elteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, amint a Szentlélek szólásra indította őket” – olvasható az Apostolok Cselekedeteiben. Ezután Péter prédikálni kezdett, beszédére sokan figyeltek, követték, megalakultak az első keresztény gyülekezetek.

Az egyházi ünnepek közül talán pünkösdhöz kapcsolódik a legtöbb népszokás. Magyarországon is sok hagyományt ismerünk, ezek közül legismertebbek a Pünkösdi királyválasztás, Pünkösdi királynéjárás, törökbasázás, májusfaállítás, zöldágazás.

Pünkösd szombatján tartják a kárpát-medencei magyarság legnagyobb szabású egyházi ünnepét, a csíksomlyói búcsút is, mely keretében évről évre százezrek gyűlnek össze az Hargita megyei település mellett épített oltárnál celebrált miséhez.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben