Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A Ferenc József adományozta tíz alkotás egyike

Pázmány Péter szobra a Horváth Mihály téren

2016. május 17. kedd

A nagy hitvitázó 1914-ben felállított, 375 cm magas, carrarai márványból faragott szobra a lenyűgöző hatású szónokot ábrázolja, ahogyan előre nyújtja jobb kezét, míg a másikban püspökbotját tartja. Az alkotást 1958-ban helyezték át az akkori Felszabadulás térről mostani helyére, a Horváth Mihály téri Szent József plébániatemplom elé.

Pázmány Péter az ellenreformáció nagyhatású szónoka, esztergomi érsek volt, akinek jelentős szerepe volt az ifjúság oktatásának megteremtésében. Bécsben nevelőintézetet és papnevelőt alapított, ami ma is működik. Nagyszombaton 1635-ben megalakította azt az egyetemet, amely ugyan nem az első a magyar történelemben, de ma is működik. Jogutódja az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.

Pázmány Péter szobra egyike az úgynevezett „Tíz szobornak”, amelyet az uralkodó, Ferenc József udvartartása költségéből fizetett, és amely tíz jeles történelmi magyar személyt ábrázol. Az alkotásokat a főváros különböző pontjain állították fel; Pázmány szobrát az akkori Kígyó téren az Erzsébet híd felé nézve, a jobb oldali Klotild palota előtt. A Kígyó, később Felszabadulás tér ma Ferenciek tere néven ismert. 

A szobor alkotója Radnai Béla (1873-1923) pozsonyi születésű szobrász, mesterségét az Iparművészeti Iskola elvégzése után Stróbl Alajos mesteriskolájában tanulta, majd a kor másik kiválóságánál, a szintén pozsonyi születésű Fadrusz János mellett volt segéd.

Józsefváros nemcsak értékes épületekben gazdag, hanem köztereken álló szobrászi alkotások is szép számmal fellelhetők: ezek ugyanúgy hozzá tartoznak a városrész arculatához, mint az épületek. Művészeti és történeti értékük miatt is érdemes megállni néhány percre, és megnézni ezeket az alkotásokat. Új sorozatunkban szeretnénk megismertetni és közelebb hozni a kerület polgáraihoz ezeket a józsefvárosi köztereken fellelhető műveket.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben