Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Fókuszban a népi hagyományok

Pünkösdi hétvége a II. János Pál pápa téren

2016. május 18. szerda

Ismét gyermekzsivajtól volt a hangos a II. János Pál pápa tér, ahol pünkösdhétfőn a Népszínház Kör a Polgári Értékekért szervezett programokat, nemcsak környékbeli családoknak. Az ünnepi napon a népszokások különböző elemei is bekerültek a játékokba, de kézműves foglalkozásokon, arcfestésen is részt vehettek a gyerekek.

Oláh Margit, a Népszínház Kör a Polgári Értékekért programvezetője elmondta, hogy olyan játékokkal kívántak kedveskedni a gyermekeknek, amelyek a fővárosban nem annyira ismertek. „Sok gyermek most látott először májusfát, ám örömmel vettek részt annak elkészítésében. Az „Adj, király, katonát!” elnevezésű játék is óriási sikert aratott, sőt, pünkösdi koronát és rózsát is készítettek a gyerekek. A közelmúltban megnyílt játékkölcsönző pedig egyre népszerűbb az idelátogató fiatalok körében” – fűzte hozzá Oláh Margit.

Koszta Piroska a férjével és két gyermekével érkezett a II. János Pál pápa téri eseményre. „Egy közösségi portálon figyeltünk fel a programra, és a szép időben kilátogattunk ide a gyermekekkel. Nem csalódtunk, még mi, szülők is nagyon jól éreztük magunkat. Fontosnak tartom az ilyen rendezvényeket, mert a gyermekek megismerkedhetnek egymással, és akár életre szóló barátságok szövődhetnek” – emelte ki Koszta Piroska.

A Népszínház Kör a Polgári Értékekért következő programja május 29-én, gyermeknapon lesz.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben