Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Dr. Zacher Gábor előadása a Galériában

Kommunikáció, önkontroll, szülői minta a függőség kialakulása ellen

2016. május 23. hétfő

Dr. Zacher Gábor volt a Józsefvárosi Galéria Szabadegyetem programsorozatának előadója május 18-án este. A neves toxikológus ezúttal a mindennapi függőségekről beszélt a hallgatóságnak: a kialakulásukról, az elvonási tünetekről és arról, hogy mit lehet tenni a függés csökkentése érdekében.

A függőség hallatán az emberek többségének a drog-, az alkohol- és a nikotinfüggőség jut eszébe, ám a kör ennél jóval szélesebb: vannak magatartási addikciók is, mint sorozat-, mobiltelefon- vagy számítógép-függőség. 

A droghelyzetről dr. Zacher Gábor elmondta, hogy a magyar fiatalok 40 százaléka – mire betöltik a 18. életévüket – kipróbál valamilyen tudatmódosító szert. Mára többségében szintetikusan előállított drogok vannak a piacon, egyre olcsóbb szerek jelennek meg és egyre tágul a használók köre – tette hozzá.

Hangsúlyozta: az addikció genetikai örökségként is megjelenhet, ám ez nem azt jelenti, hogy eleve elrendeltetett, éppen ezért fontos a szociális minta. A gyermek azt fogja követni, amit a szülőktől lát: ha például egy vita ivással, dohányzással zárul, azt fogja hinni, az a megoldás. Dr. Zacher Gábor szerint a kamaszok hamar rájönnek, hogy az alkoholnak kiváló feszültségoldó hatása is van, és ha a szülő nem beszél vele erről, akkor hamar függővé válhatnak. A szenvedélybetegeknél rövid időn belül megjelenik az elvonási tünet, ami szerhasználóknál fizikai tünetet, magatartásfüggőknél pedig egyfajta sóvárgást jelent a tevékenység iránt. 

A toxikológus-főorvos szerint a szenvedélybeteg saját függőségének körében áll. A kör egészére azonban nincs rálátása, ezért fontos, hogy amennyiben van egy hozzá közel álló személy, aki elmondja a hibáit, akkor merjen elgondolkodni azon, amit a körön kívül álló lát.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben