Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Angol gálaműsor a Molnárban

Mind a nyolc évfolyam megcsillogtatta angoltudását

2016. május 30. hétfő

A Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola angol nyelvi gálaműsort rendezett május 27-én a Vasas Művelődési Házban. A vidám hangulatú mesejelenetekben több mint 150 diák vett részt, a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki kamatoztatta iskolapadban megszerzett tudását.

Az immár hagyományosan, negyedik alkalommal sorra kerülő esemény idén még különlegesebb volt: nyolc éve indult el az angol nyelvű képzés az iskolában, így most először lépett színpadra az összes angol tagozatos évfolyam.

A művelődési ház színháztermében megtartott rendezvényen az első osztályosoktól egészen a nyolcadikosokig mindenki megcsillogtatta angol tudását egy-egy látványos produkcióban. A legkisebbek angol nyelvű dalokkal és mondókákkal kápráztatták el a nézőközönséget. A büszke szülők megcsodálhatták a Brémai muzsikosok modern feldolgozását, kicsit később pedig egy részletet láthattak a Rapunzel meséből.

Lakatosné Antoni Veronika igazgatóhelyettes lapunknak elmondta: a minden évben megrendezett gálaműsorral nemcsak kedveskedni szeretnének a szülőknek, hanem azt is meg kívánják mutatni, mennyit fejlődött a gyerekek angoltudása. A pedagógus kiemelte: nagy büszkeség számukra, hogy ebben a tanévben több alap- és középfokú nyelvvizsga is született a nyolcadik évfolyamon.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben