Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Májusi Üzleti Klub a H13-ban

Kedvező hitelkonstrukciók, pályázati lehetőségek és szakmai tanácsadás

2016. május 31. kedd

Immár negyedik éve tart Üzleti Klubot Józsefváros önkormányzata a kerület vállalkozóinak a Horánszky utcai Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban. A május 31-i találkozón – a házigazda Egry Attila alpolgármester mellett – a Budapesti Vállalkozásfejlesztési közalapítvány és a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. (SZPI) munkatársai tájékoztatták a megjelenteket az aktuális lehetőségekről.

A minden hónap utolsó keddjén megtartott találkozó legutóbbi eseményén Egry Attila alpolgármester elmondta, Józsefváros 1,5 milliárd forintos többlettel rendelkezik, amit a kerület fejlesztésére fordít az önkormányzat, folytatva a városrész megújítását célzó törekvéseket. Saját források mellett uniós pályázatokból pedig további 2 milliárd forintot szánnának az Orczy negyed rehabilitációjára. A városrész fejlesztése folyamatosan zajlik, a Blaha Lujza tér felújítása a főváros együttműködésével a munka megkoronázása lehetne. A Galéria negyed projekt kapcsán az alpolgármester elmondta, ősszel várhatóan megnyithatják kapuikat a kiállítótermek, új színfoltot adva kerületünknek.

Bobor-Baranyay Boglárka, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési közalapítvány munkatársa bemutatta azt a hitelkonstrukciót, amely Józsefvárosban – az önkormányzat nyújtotta kamattámogatás révén – az egész országban a legkedvezőbb kondíciók mellett nyújtanak kölcsönt mikro-, kis- és középvállalkozások számára.

Ezt követően a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. két munkatársának előadása következett: Szűcs Mátyás az SZPI előző évi eredményiről, célkitűzéseiről és alapelveiről számolt be, majd egy aktuális pályázatot ismertetett a résztvevőkkel.

Tóth Tünde pedig egy pályázat elektronikus benyújtásának menetét mutatta be lépésről-lépésre, rámutatva a leggyakrabban előforduló hibákra, amelyek elkerülésével nagyban növelhetjük támogatási kérelmünk sikeres elbírálásának esélyét. Hozzátette: munkatársai szakmai segítségnyújtása országszerte ingyenesen igénybe vehetők.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben