Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

A térfigyelő kamerák segítettek

Migráns rabolt, a józsefvárosi rendőrök egy nap alatt elfogták - frissítve

2016. június 18. szombat

A Fővárosi Főügyészség kezdeményezésére június 20-án előzetes letartóztatásba helyezték azt a pakisztáni férfit, aki Lujza és a Magdolna utca kereszteződésénél június 16-án, éjfél előtt pár perccel késsel megfenyegetett és kirabolt egy 19 éves nőt. A férfi ezután elmenekült a helyszínről. A józsefvárosi rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították a rablót, akit június 17-én, este fél hétkor a II. János Pál pápa téren el is kaptak. Az elkövetőt tavaly szeptemberben a szerb-magyar határon fogták el, a határzár tiltott átlépése miatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetése miatt indított eljárást a 20 éves W. A. ellen, akit őrizetbe vettek - adta hírül a police.hu.

Frissítés

A Fővárosi Főügyészség kezdeményezésére június 20-án a férfi előzetes letartóztatásba került. Az ügyészi indítvány szerint a bűncselekmény jelentős tárgyi súlyú, emellett a pakisztáni állampolgárságú férfi Magyarországon sem lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, sem jövedelemmel nem rendelkezik, ezért fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. 

Az eljárás során megállapították, hogy a pakisztáni állampolgárt tavaly szeptemberben a szerb-magyar határon fogták el határzár tiltott átlépése miatt, akkor idegenrendészeti őrizetbe került. Menekült kérelmet terjesztett elő, amit elutasítottak, az elutasítás ellen fellebbezést terjesztett elő.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben