Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Munkál benne a jókedv

Interjú Győri Péterrel, a Turay Ida Színház művészével

2016. június 21. kedd

Tizenkét éve tagja a Turay Ida Színház társulatának Győri Péter. A sokoldalú művész szerint egy társulatnak muszáj igazi csapatként működnie, és elárulta azt is, hogy mi a forrása a rá jellemző állandó jókedvnek.

Évad végén a színész számára vannak még feladatok, vagy jöhet a pihenés, a nyaralás? 

Ebben az évadban nem nagyon volt időm pihenni. Sőt, azt hiszem az elmúlt két évben többet dolgoztam, mint akár főiskolás koromban. És most nem panaszkodom, inkább dicsekszem! Izgalmas, igazi kihívásokkal teli szerepek vártak. Aki ismer, az tudja, hogy minden munkát nagyon komolyan veszek. A színészet: hivatás, a hivatást pedig nem lehet félvállról venni. Illetve lehet, csak nem érdemes. 

Jelenleg még próbáljuk a következő évad első bemutatóját, Az angyalok nem sírnak című darabot, amiben végre egy meglehetősen negatív karaktert alakíthatok majd, aztán jöhet az aktív pihenés időszaka. Aktív pihenés, mert a  „fekszem a vízparton és nem gondolok semmire” állapot engem nem tölt fel, inkább lehangol. És lesz jó néhány szabadtéri előadásunk a nyáron.

Mindig jókedvűnek tűnik. Úgy hírlik, a színházban mindenki szeret a Turay Ida Színház társulatához tartozni. Ön már elég régóta dolgozik ebben a csapatban. Egy társulatnak mi a titka?

Igen, tizenkét éve már, hogy a Turay országjáró buszában több időt töltök, mint mondjuk tévénézéssel. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy legalább tíz éve nincs is tévém. Eléggé csúcsra járatott társulat vagyunk rengeteg bemutatóval, pesti és vidéki előadással. Életünk nagy részét együtt töltjük, egymásra vagyunk utalva. Muszáj igazi csapatként működnünk. Jókedv? Azzal töltöm napjaimat, amit igazán szeretek, olyanokkal, akiket kedvelek, akikkel egy a célunk, közös az utunk, bármilyen nehéz is néha. Mindezt megélhetném a rossz oldaláról is, de minek. Miért is ne legyek jókedvű?

Nyáron nemcsak az országot járják, hanem a Kálvária tér 6. szám alatt nyári előadásokkal is várják a nézőket a Turay Ida Színházban. Miben láthatja Önt a közönség?

Igen, a vidéki előadások mellett nem hagyjuk el a pesti közönséget sem. Engem két este láthatnak majd: a Hello Dollyban Détár Enikővel hódítjuk meg egymás szívét, Az Égben maradt repülő pedig talán a legfontosabb előadásom most a színházban. Keresztes Ildikó, mint Edith Piaf tényleg fantasztikus! Én négy kisebb, de kifejezetten hálás szerepet játszhatok ebben a remek darabban. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben