Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Köszönet és elismerés a Semmelweis-napon

Kitüntették a kerület egészségügyi dolgozóit

2016. június 30. csütörtök

A Semmelweis-nap alkalmából a kerület vezetése idén is kifejezte elismerését a kiemelkedően teljesítő józsefvárosi egészségügyi szakembereknek. Egry Attila alpolgármester köszöntőjében kiemelte: az önkormányzat a jövőben is igyekszik minden támogatást megadni a háziorvosoknak, szakorvosoknak, védőnőknek, egészségügyi dolgozóknak.

Semmelweis Ignác a gyermekágyi láz leküzdéséért, az anyák megmentéséért vállalt állhatatos küzdelme folytán vált világhírűvé. Immár hagyomány, hogy születésének évfordulóján méltatják az egészségügyben kiválóan teljesítő munkatársakat. Csütörtökön, a Polgármesteri Hivatal dísztermében a Józsefvárosi Önkormányzat is kitüntette a kimagasló munkát végző kerületi dolgozókat. 

Egry Attila alpolgármester köszöntőbeszédében hangsúlyozta: a dolgos hétköznapok után ezen az ünnepségen a Józsefvárosi Önkormányzatnak és a Szent Kozma Egészségügyi Központ vezetőségének lehetősége van, hogy megköszönje azoknak a munkáját, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az elmúlt időszakban. Emellett arra buzdította az egészségügyi dolgozókat, hogy a továbbiakban is az eddig megtapasztalt lelkesedéssel és elhivatottsággal végezzék munkájukat.

Az alpolgármester azzal folytatta: az önkormányzat – ahogyan a korábbi években – a jövőben is igyekszik minden segítséget megadni a háziorvosoknak, szakorvosoknak, védőnőknek, egészségügyi dolgozóknak. Kiemelte: a képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta a háziorvosi életpályamodellt, amelyet a háziorvosok munkájának támogatására hoztak létre. „A program keretében fiatal orvosokat és rezidenseket szeretnénk a kerületbe csábítani, hogy önök mellett dolgozhassanak – hiszen évtizedes tapasztalatot tudnak átadni –, majd pedig itt praktizáljanak. Emellett megújítjuk a háziorvosi rendelőket, és pályázati úton támogatjuk az eszközök beszerzését” – hangsúlyozta Egry Attila. 

A Szent Kozma Egészségügyi Központtal kapcsolatban emlékeztetett: az épület a tavalyi évben kívül-belül teljesen megújult mintegy másfél milliárd forintból, a beruházás alatt pedig – a dolgozók rugalmas és jól szervezett munkájának köszönhetően – folyamatosan biztosított volt a lakosok ellátása. Ennek következtében egy infrastruktúrájában megújult, jól felszerelt szakrendelő áll a józsefvárosiak rendelkezésére. Mint fogalmazott, ezt a munkát szeretnék folytatni: a főigazgatóval történt megbeszélések alapján további eszközvásárlások lesznek. Kitért arra is, hogy folytatódnak, és a tervek szerint bővülnek a szűrőszombatok. Egry Attila végül megköszönte az egészségügyi dolgozók fáradhatatlan munkáját és azt, hogy kitartanak a kerület mellett, és együtt dolgoznak Józsefváros sikeréért.

Zentai Oszkár, az Emberi Erőforrás Bizottság elnöke pohárköszöntőjében hangsúlyozta: a jelenlévő szakemberek nagyon sok tapasztalatot, tudást és élményt gyűjtöttek össze több évtizedes józsefvárosi életpályájuk során, egyúttal arra kérte őket, hogy az új kollégáknak adják át ezt a hatalmas tudásanyagot. Kiemelte: fontos, hogy vonzóbbá tegyék az egészségügyi pályát és Józsefvárost, azonban a „kerületben van mire építkezni.”

A kitüntetettek

„Józsefváros Egészségügyéért” kitüntetés adományozható annak a magánszemélynek és szakmai közösségnek, aki Józsefvárosban egészségügyi szakterületen kiemelkedő szakmai munkát végzett.

Dr. Zilahy Dezső sebészeti szakrendelést vezető főorvos: 1983 óta dolgozik a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központban. Munkáját magas szakmai színvonal mellett a betegek iránt tanúsított empatikus magatartás jellemzi. 

Kovács Klára Andrea egészségügyi asszisztens: 2002 óta dolgozik az Egészségügyi Központ reumatológiai részlegén. Szorgalmas és fáradhatatlan munkaerő. Munkáját a betegek maximális elégedettségére végzi. 

Gedő Ágnes egészségügyi asszisztens: 2006 óta dolgozik az Egészségügyi Központ neurológiai szakrendelésén. Kiegyensúlyozott személyiségéből adódóan empátiakészsége hatalmas. Szerényen, csendesen végzi feladatát.

Dr. Huszár András házi gyermekorvos: 1977 óta dolgozik a kerületben. Munkáját magas szakmai színvonal, naprakész tudás és alaposság jellemzi. Betegein kívül kollégái is számíthatnak tudására és segítőkészségére.

„Polgármesteri Dicséret” adományozható annak a magánszemélynek, aki a kerületben egészségügyi szakterületen kiváló teljesítményt nyújt.

Dr. Berzai Eszter Júlia tüdőgyógyász szakorvos: 2007 óta dolgozik a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központban. Segítőkész, aktívan részt vesz a Tüdőgondozó problémáinak megoldásában. Nehéz sorsú betegei problémáira komplex megoldást igyekszik találni.

Dr. Rapi Edit házi gyermekorvos: 1997 óta dolgozik a Trefort utcai rendelőben. Munkáját nagy tapasztalattal és szakmai tudással végzi. Kis betegei és kollégái nagyon szeretik, segítségére mindig számíthatnak.

„Főigazgatói Dicséret” a kerület lakosainak, kiemelkedő szakmai színvonalon – közvetlenül és közvetve – történő betegellátásáért és gyógyításáért, a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ dolgozóinak adományozható. Dr. Horváth Szilárd főigazgató Főigazgatói Dicséretben részesítette Dr. Papp Mária pszichiáter főorvost, Gacs Enikő tüdőgondozó asszisztenst, Pethő Anita bőrgyógyász asszisztenst, Kálmán Judit röntgen asszisztenst, Bokányi Ildikó védőnőt, Lukács Emese egészségügyi dokumentátort, Czárán Zoltán informatikust, Kállay Béláné gondnoksági csoportvezetőt, Ispán Attila üzemeltetési csoportvezetőt és Csucsi Erika takarítót.

A „Kerületi törzsgárda jutalom” azokat illeti, akik 20, 30, illetve 40 éve a kerületben, a kerületért dolgoznak. 

20 éves Józsefvárosban végzett munkájáért törzsgárda oklevelet kapott Baranyi Rita pénzügyi osztályvezető, Hornyák Antónia csoportvezető asszisztens, Kerékgyártó Istvánné védőnő, Badruddin Mohamed Rakib gyógytornász és Szommer Mária védőnő.

30 éves Józsefvárosban végzett munkájáért törzsgárda oklevelet nyújtottak át Auer István gépkocsivezetőnek, Szabó Andrásné takarítónak és Véghné Szentandrássy Andrea csoportvezető asszisztensnek. 

40 éves Józsefvárosban végzett munkájáért törzsgárda oklevéllel ismerték el Dávid Károlyné asszisztenst, Molnár Sándorné pszichiátriai gondozó és ápolót, Vermes Zoltánné laboratóriumi asszisztenst, Kisné Tamási Magdolna védőnőt és Tabiné Ujvári Ilona védőnőt.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben