Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Izgalmas gyermekprogram a legbátrabbaknak

Vízi tündérek estéje a Füvészkertben

2016. július 04. hétfő

Az előző évekhez hasonlóan idén is nagy leveleket növesztett a tavirózsák királynője a Füvészkertben. Ennek örömére július 1-én délután öt és este tíz óra között lehetőség nyílt gyermekeket ültetni a levelére. A kicsik kitörő örömmel vállalkoztak a nem mindennapi tevékenységre.

Kiszel Péter, az ELTE Füvészkert főkertésze elmondta, hogy az amazonasi tündérrózsa, vagyis a tavirózsák királynője ebben az időszakban hozza a legnagyobb leveleit. „A levelek teherbírása akkora, hogy gyermekeket tudunk ültetni rájuk. Azokat a gyerekeket nevezzük vízitündéreknek, akik vannak annyira bátrak, hogy ráüljenek a levelekre. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött, mert az elmúlt évekhez képest rengeteg volt az érdeklődő” – tette hozzá a főkertész.

Balázs Zoltán feleségével és két kisgyermekével érkezett a Füvészkertbe. „A lányom hallott erről a programról az óvodában. A gyerekeknek fülig ért a szájuk, amikor a leveleken ültek, és először el sem hitték, hogy valódiak. Kiváló péntek esti program volt az egész család számára” – mesélte a kétgyermekes apa.  

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben