Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

„Ameddig lehetőségem van rá, folytatni szeretném a sportolást”

„Jó Sport” emlékéremmel tüntették ki Vajda Lilient

2016. július 19. kedd

Vajda Lilien sportsikereiről az elmúlt évek során már többször beszámolt a Józsefváros újság, legutóbb világbajnoki harmadik helyezése kapcsán olvashattunk róla. A sikert sikerre halmozó ifjú karatés lányt idén szűkebb hazája is kitüntetésben részesítette: márciusban „Jó Sport” emlékérmet vehetett át, amellyel Józsefváros önkormányzata tisztelgett a kerületünkben született és itt élő sportoló teljesítménye előtt.

Régi olvasóink még emlékezhetnek rá, hogy a sok rövidhír mellett 2008-ban egyoldalas riport készült az akkor 12 éves sportolóval, aki a megelőző évben A Magyar Köztársaság jó tanulója - jó sportolója kitüntetésében részesült a Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola diákjaként. Az akkori interjút Lilien még édesanyjával közösen adta, ám az eltelt 8 évben a kislányból fiatal felnőtt lett, így ez alkalommal már nem szorult szülői segítségre a most érettségiző józsefvárosi leány. 

„Hétévesen mentem el először egy karateedzésre, elsősként egy barátomat kísértem el. Megtetszett, ott ragadtam, bár az első év nem volt leányálom. Többször is megpróbáltam különféle kitalált indokokkal kimaradni az edzésekről, de a szüleim – szerencsére – nem engedték. Aztán az első versenysikerek mindent megváltoztattak ” – mesél a kezdetekről csillogó szemmel. Attól kezdve többé nem kereste a kibúvót, és sorban jöttek az eredmények – és jönnek a mai napig is.

Előző évben eddigi legnagyobb sikeréről, a jakartai korosztályos karate-világbajnokságon szerzett bronzérméről számolhattunk be. „Szeretek versenyekre járni, a család valamelyik tagja – legtöbbször édesapám – mindig elkísér. Csak a repülőutak ne lennének!” – mondja mosolyogva. „Jövő év végétől már kinövök az U21-es korosztályból, ami pedig jelentős változás lesz a mostanihoz képest” – teszi hozzá. „Sohasem kellett még a karatén kívül, „igazából” verekednem, és remélem nem is kerül rá sor!” – árulja el nevetve a beszélgetés végén Lilien, és – mint majd minden nap – edzésre indul.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben