Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Fókuszban a közterület-felügyelet

Újabb drogprevenciós foglalkozást tartottak a Kesztyűgyárban

2016. július 21. csütörtök

„Ne nézzük el!” címmel drogprevenciós foglalkozásokat tartanak minden szerdán a Kesztyűgyár Közösségi Ház nyári napközis táborában. Az előadásokat a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezi abból a célból, hogy a gyermekek nemet tudjanak mondani a drog bármely formájára. A legutóbbi alkalommal Bajusz Ferenc, a Józsefvárosi Közterület-felügyelet vezetője számolt be a szervezet tevékenységéről.

Németh Zoltán, a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Közbiztonsági Munkacsoportjának vezetője elmondta, hogy a közterület-felügyelet a fórum tagjaként jelentős szerepet tölt be. „Azért hívtuk meg erre az alkalomra a szervezet vezetőjét, hogy beavassa a gyermekeket a hétköznapjaikba, és elmondja, milyen módon találkoznak a kábítószerekkel a munkájuk során. A fiataloknak tudniuk kell, hogy a közterület-felügyelet munkatársaihoz is bármikor fordulhatnak, ha valamilyen baj éri őket az utcán” – hangsúlyozta Németh Zoltán.

Bajusz Ferenc, a Józsefvárosi Közterület-felügyelet ügyosztályvezetője szerint a gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták a szervezetről szóló ismertetőt.

„A kutyachipek ellenőrzésétől kezdve a kerékbilincs felhelyezésen át, egészen az elhagyatott területek rendszeres átvizsgálásáig különböző fontos feladatokat lát a szervezet. Rendszeresen találkozunk drogfogyasztókkal, eldobott tűkkel, amelyek óriási veszélyt jelentenek a gyermekek számára” – emelte ki Bajusz Ferenc. A gyermekek az előadás végén megismerkedhettek a közterület-felügyelet egy gépjárműjével is. 

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben