Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

Társadalmi, bűnmegelőzési és lakhatási programok

Kétmilliárdos fejlesztés valósulhat meg az Orczy negyedben

2016. augusztus 26. péntek

Józsefváros önkormányzata kiemelt feladatának tekinti az Orczy negyed rehabilitációját, ezért döntött úgy, hogy pályázatot nyújt be a városrész hosszú távú fejlesztésének érdekében. A kétmilliárd forintos pályázat pontos tartalmáról augusztus 25-i ülésén határozott a képviselő-testület. A társadalmi, foglalkoztatási, bűnmegelőzési és lakhatási problémák megoldására fókuszáló fejlesztési programokat a helyi lakókkal, intézményekkel, civilekkel, egyházakkal együtt tervezte meg az önkormányzat a nyár folyamán.

A képviselő-testület májusban döntött arról, hogy az Orczy negyed fejlesztésének érdekében elindul a „Leromlott településrészeken élő alacsony státuszú lakosság életkörülményeinek javítása, társadalmi és fizikai rehabilitációja Budapesten” elnevezésű pályázaton, amelyen akár 2 milliárd forint támogatás is elnyerhető.

A nyár elején megindult a program előkészítése, amelynek során az önkormányzat három témában – lakhatás, közterület; közbiztonság, gazdaság; foglalkoztatás – kereste meg a helyi lakosságot, a negyedben működő intézményeket, társadalmi szervezeteket, egyházakat és velük tervezte meg az egyes programelemeket. Az augusztus 25-i ülésen már a pályázati anyagról és annak tartalmáról döntöttek a képviselők.

Középpontban az Orczy negyed

Mint Sára Botond alpolgármester a testületi ülésen hangsúlyozta, a Magdolna Negyed Program folytatásaként a Kálvária tér környékéről indul a rehabilitáció. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem területén jelenleg az egyetem bővítése zajlik, ezért úgy választották ki az akcióterületet, hogy az ne ütközzön, hanem harmonizáljon az egyetemhez kapcsolódó állami beruházással.

A támogatási kérelemben foglalt javaslat az Orczy negyedet állítja középpontba, azonban az Integrált Településfejlesztési Stratégiához illeszkedve a Magdolna negyed egyes kapcsolódó tömbjeit is szeretnék bevonni. Az akcióterület határai a Dankó utca – Magdolna utca – Dobozi utca – Baross utca – Kálvária tér – Diószegi utca – Dugonics utca – Illés utca – Kálvária tér által határolt területre eső hét tömb.

Sára Botond kiemelte: a városrész fejlesztését komplexen képzelik el, ezért nem titkolt szándék, hogy egy további pályázaton, magasabb összeggel egy integrált városrehabilitációs programot is végrehajtsanak. A nagyobb építkezéseket, közterület-fejlesztéseket a következő ütem foglalná magában, ugyanis a mostani pályázati keretnek 30 százaléka használható fel ilyen célra.

A bűnmegelőzési koncepcióról Sára Botond elmondta: hasonló lesz ahhoz, ami a Magdolna negyed Programban már megvalósult, hiszen célszerű a már bevált elemeket átvenni. Ilyen például a Szomszédsági Rendőr Program. Az Orczy negyed esetében pedig a közterület-felügyelettel szorosan együttműködve látják majd el feladataikat a helyben dolgozó rendőrök.

Szociális városrehabilitációs program

A pályázat célja a leszakadó vagy leszakadással veszélyeztetett városrészekben a társadalmi-fizikai-gazdasági problémák átfogó kezelése, az itt élők társadalmi integrációjának elősegítése. Kifejezetten hangsúlyosak a szociális városrehabilitációs elemek. A pályázat részeként támogatható társasházak, szociális bérlakások energiahatékonysággal egybekötött felújítása, bérlakások vásárlása, közterületek felújítása, akadálymentesítés, társadalmi beilleszkedést segítő, családsegítő, gyermekvédelmi és egészségügyi programok, képzések és bűnmegelőzési projektek szervezése is.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben