Budapest Főváros VIII. kerület
Józsefvárosi Önkormányzat

1082 Budapest, Baross u. 63-67.

06-1-459-2100

hivatal@jozsefvaros.hu

15 éves az Andássy Egyetem

Orbán Viktor: fel kell ismerni, hol kell több Európa, és hol több nemzetállam

2016. szeptember 15. csütörtök

Olyan nemzedékre van szükség, amely pontosan tudja, hogy vannak olyan kérdések, ahol több Európára, és vannak olyanok, ahol több nemzetállamra van szükség - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Józsefvárosban található Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem megalakulásának tizenötödik évfordulóján rendezett ünnepségen. A rendezvényen kerekasztal-beszélgetést tartottak, amelyen a magyar miniszterelnök mellett részt vett Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök, Erwin Teufel korábbi baden-würtenbergi miniszterelnök, valamint Heinz-Peter Behr német és Ralph Scheide osztrák nagykövet.

Akkor működik jól a Duna partján élők emlékezete, ha a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig mindent magába foglal - jelentette ki köszöntőbeszédében a kormányfő, megjegyezve, hogy 2001-es létrejöttekor az intézmény "arra volt hivatott, hogy helyreállítsa a német és a magyar kultúra közötti korábbi szövetséget", amely a második világháború után megbomlott.

A szakadás két oka között említette a magyarországi németek kitelepítését, amely kapcsán azt tanulhatjuk meg, hogy "a magyar politikának semmilyen morális, faji vagy osztályalapon, sem közvetve, sem közvetlenül nem szabad támogatnia olyan megoldásokat, amelyek emberek ki- és betelepítésével, megnyomorításával, kifosztásával járnak". Másik okként pedig azt említette Orbán Viktor, hogy 1945 után "Németországgal együtt Közép-Európa is szét lett szakítva", a vasfüggöny mögé kényszerült magyar polgárokat pedig elzárták a fejlődéstől, amiből "az adódik, hogy az a kapcsolatrendszer, amely hibátlanul működött a második világháborút megelőzően, hosszú szétszakítottság után a rendszerváltás után kellett volna, hogy összeforrjon".

Szavai szerint "ez sikerült is, de nem tudott nyom nélkül összeforrni" a két térség, így ma "a nyugati multikulturalista európai elit - jelenleg legalábbis - értetlenül nézi, hogy azok az országok, amelyeknek a polgárai évtizedeken keresztül harcoltak a hitükért, a nemzeti létükért a kommunizmus alatt, ma az uniós politikai porondon az európai polgári életforma multikulturalisták szerint régi vágású változatát képviselik". Ez az elit "értetlenül nézi, hogy van néhány ország, köztük Magyarország is, amely nem gondolja, hogy minden bajunkra automatikus megoldás a még több Európa", ez a nézeteltérés pedig gyakran vezet vitákhoz a család, a migráció, a kereszténység alkotmányban rögzítése vagy az iszlám kapcsán.

Hozzátette, ma ez az egyetem arra hivatott, hogy "bebizonyítsa keresztény, nemzeti és európai álláspontunk létjogosultságát", és ha ezt értelmiségi módon meg tudja tenni, kihúzhatja az említett nézeteltérések méregfogát. Orbán Viktor hangsúlyozta: "múlhatatlanul szükség van" Budapesten egy német nyelvű egyetemre, amely azért is jöhetett létre, mert "nagyvonalú személyek vezették az akkori kormányokat". Hangsúlyozta: a Duna völgye évszázadokon át egyszerre jelentette "a nyugati polgári gondolkodáshoz és értékrendhez vezető kaput, és jelentette azt a felvonulási útvonalat, amelynek a mentén haladva az éppen aktuális iszlám kalifátus rajtunk átgázolva Európába igyekezett".

Masát András, az intézmény rektora az eseményen arról beszélt: másfél évtizede és ma is az az általa vezetetett egyetem feladata, hogy hidat verjen a dunai térségben, a folyamatosan bővülő képzési kínálatban részt vevő diákok pedig fontos tudományos és szellemi hálózatot alkotnak. Közép-Európában és Közép-Európáért oktatjuk a hallgatókat - fogalmazott.

Az ünnepség kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott Oplatka András, a Közalapítvány a Budapesti Német Nyelvű Egyetemért kuratóriumi elnökének moderálásával, amelyen szó volt az európai integráció folytatásáról, a transznacionális oktatási projektekről, valamint az Andrássy Egyetem jövőjéről is.   

A pódiumbeszélgetésen Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt: Európa célja a béke, ami megvalósult ugyan, de az az igény nem, hogy Európa sorsáról az európaiak döntsenek. Problémaként említette továbbá a világgazdaság súlyának a csendes-óceáni térség felé tolódását és a népességfogyást. Az Európai Unió ezek közül jószerével egyikre sem talált még választ, leszámítva a béke kérdését, ami viszont a legfontosabb - jegyezte meg. A miniszterelnök szerint az EU-ra azért van szükség a jövőben is, hogy ezt az elért eredményt megtartsa, miközben gondolkodik a többi történelmi problémáról.

Edmund Stoiber azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy Magyarországtól a migrációs kérdés feletti vita miatt esetleg támogatásokat vonjanak meg és ez az Andrássy Egyetemet is érintheti, kijelentette: az egyes országok szuverenitását és egyedi identitását tiszteletben kell tartani.

A Brexit után 27 tagúvá váló unió tagállamainak össze kell tartania és továbbvinnie az alapító atyák által meghatározott alapértékeket, mert ezek különböztetik meg az EU-t más tömörülésektől – ezt már Heinz-Peter Behr, Németország budapesti nagykövete emelte ki.

Ralph Scheide osztrák nagykövet pedig úgy vélte a határellenőrzés nélküli schengeni térség és az euró mellett az Erasmus-program az egyik legfontosabb vívmánya az európai integrációnak.

A résztvevők a jubileumhoz kapcsolódóan eszmét cseréltek a transznacionális oktatási projektekről is. Erwin Teufel, Baden-Württenberg volt miniszterelnöke úgy vélekedett, Németországban az oktatási rendszernek meg kell őriznie regionális és tartományi jellegzetességeit, amellett, hogy vannak feladatok, amelyek nemzetállamok feletti kapacitást igényelnek.

Fotó: MTI és Andrássy Universität Budapest/Tuba Zoltán

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Részletes leírás Rendben